Románia: Bukarestben folytatja a DVSC-től távozó játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.14. 16:55
A román labdarúgó-élvonalban szereplő Dinamo Bucuresti hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta Ioan Filipet, a Debrecentől nemrégiben távozó középpályást.

A 29 éves román középpályás 2016 augusztusában igazolt a Lokihoz, amelyben 43 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. A mostani szezonban nem fért be az első keretbe, és a megyei első osztályban szereplő második csapatban játszott, majd november 29-én közös megegyezéssel távozott a debreceniektől.

A Dinamo Bucuresti tájékoztatása szerint a középpályás pénteken átesett az orvosi vizsgálaton, és már túl is van első edzésén a csapattal. Ioan Filip 145 mérkőzésen lépett pályára korábban a román első osztályban, és két bajnoki címmel is büszkélkedhet. Az, hogy meddig kötelezte el magát a 18-szoros bajnok fővárosi klubnál, nem derült ki a közleményből.

Legfrissebb hírek

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
11 órája

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05

Vladimir Radenkovics az Újpesttől elszenvedett vereség után: Először vagyok igazán mérges a csapatra

Labdarúgó NB I
2025.11.03. 08:11
Ezek is érdekelhetik