MLS: a Man. City ligarekordért vásárol kapust, aki a nyáron érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 08:05
Jövő nyártól az angol élvonalbeli Manchester Cityben folytatja pályafutását Zack Steffen, a 23 éves amerikai válogatott kapus – adta hírül a labdarúgó MLS-ben szereplő klubja, a Columbus Crew SC.

Az idei szezonban az MLS főcsoport-elődöntőjéig menetelő Columbus közleményében az áll, Steffen klubrekordot jelentő összegért vált csapatot 2019 júliusában. Sőt, az észak-amerikai profi liga 23 éves történetében kapusért még sohasem fizettek ennyit, mint a Man. City a hatszoros válogatott kapuvédőért.

Steffen korábban a német Feiburg harmadik számú kapusa volt, 2016-ban tért vissza hazájába, s aláírt a Columbushoz. A 2017-es és a 2018-as évadban ő volt a Crew első számú kapuvédője. A klub színeiben 63 alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára, ebből 19-en nem kapott gólt. Az idén őt választották meg a bajnokság legjobb kapusának.

Steffen korábban a német Feiburg harmadik számú kapusa volt, 2016-ban tért vissza hazájába, s aláírt a Columbushoz. A 2017-es és a 2018-as évadban ő volt a Crew első számú kapuvédője. A klub színeiben 63 alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára, ebből 19-en nem kapott gólt. Az idén őt választották meg a bajnokság legjobb kapusának.

Steffen az idei alapszakaszban 29 bajnokin összesen 37-szer szedte ki hálójából a labdát, s tíz meccsen nem kapott gólt. Érdekesség, a Chicago Fire-t erősítő Nikolics Nemanja két mérkőzésen is bevette a kapuját egy-egy alkalommal.

Columbus Crew SC on Twitter

News: #CrewSC reaches historic 2019 Secondary Transfer Window agreement with @ManCity for goalkeeper @zackstef_23. // #mancity https://t.co/o3PvfHNQ93



 

Legfrissebb hírek

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
2025.07.11. 07:15

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44
Ezek is érdekelhetik