Edzősors: Európa-bajnok kapitány lett Leekens utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.28. 13:08
A francia labdarúgó-válogatottal 2000-ben Európa-bajnokságot, 2001-ben Konföderációs Kupát, a tunéziai gárdával 2004-ben Afrikai Nemzetek Kupáját nyerő Roger Lemerre lett a patinás tunéziai labdarúgócsapat, az Étoile du Sahel vezetőedzője.

Mint ismert, az együttesnél az október közepén kinevezettGeorges Leekensnek csupán hét (veretlenül megvívott) meccs után megköszönték a munkáját november végén.

Korábbi segítője, Patrick De Wilde mellett Rafik Mhamdi asszisztál majd az újonnan kinevezett Lemerre-nek.

A 77 éves tréner 1998-ban másodedzőként világbajnoki címet ünnepelhetett a franciákkal, később pedig irányította a marokkói válogatottat is.

Érdekesség, hogy Lemerre-nek felajánlották az ügyvezető igazgatói posztot is, de ő jobban kedveli az edzősködést, így ebben a tisztségben próbálja meg beindítani a jelenleg hatodik helyen tanyázó Étoile szekerét.az október közepén kinevezettGeorges Leekensnek csupán hét (veretlenül megvívott) meccs után megköszönték a munkáját november végén.

Korábbi segítője, Patrick De Wilde mellett Rafik Mhamdi asszisztál majd az újonnan kinevezett Lemerre-nek.

A 77 éves tréner 1998-ban másodedzőként világbajnoki címet ünnepelhetett a franciákkal, később pedig irányította a marokkói válogatottat is.

Érdekesség, hogy Lemerre-nek felajánlották az ügyvezető igazgatói posztot is, de ő jobban kedveli az edzősködést, így ebben a tisztségben próbálja meg beindítani a jelenleg hatodik helyen tanyázó Étoile szekerét.

Legfrissebb hírek

Szabics Imre Kairóban folytatja?

Minden más foci
2025.10.13. 20:27

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Dajka László: Szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:05

A szurkolók bőröndökkel üzentek: az edzőnek távoznia kell – videó

Minden más foci
2025.08.05. 15:19

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

Bekő Balázs: Nem félek a kihívásoktól!

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:03
Ezek is érdekelhetik