MLS: ismét felvetődött Casillas érkezése Nikolics klubjánál

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 07:59
Spanyol lapértesülés szerint az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő Chicago Fire ismét megpróbálja szerződtetni Iker Casillast, az FC Porto világbajnok kapusát.

A Nikolics Nemanját is foglalkoztató MLS-csapat a tavasszal már megkörnyékezte a 37 esztendős világ- és kétszeres Európa-bajnok futballistát, ám Casillas májusban hosszabbított a portugál együttessel.

A Real Madrid korábbi kiválóságának az idény végén lejár a szerződése Portóban, az As értesülése szerint a Chicago kapust keres, s Casillas az első számú kiszemeltje.

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes kapus a mostani szezonban a Porto színeiben tizenöt tétmérkőzésen védett, nyolc találkozón nem kapott gólt, összesen pedig csupán tízszer találtak be a kapujába. megkörnyékezte a 37 esztendős világ- és kétszeres Európa-bajnok futballistát, ám Casillas májusban hosszabbított a portugál együttessel.

A Real Madrid korábbi kiválóságának az idény végén lejár a szerződése Portóban, az As értesülése szerint a Chicago kapust keres, s Casillas az első számú kiszemeltje.

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes kapus a mostani szezonban a Porto színeiben tizenöt tétmérkőzésen védett, nyolc találkozón nem kapott gólt, összesen pedig csupán tízszer találtak be a kapujába.

Legfrissebb hírek

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik