Felkészülés: Argentína védekezésből jeles, Costa Rica legyőzte Chilét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.17. 07:08
null
Ramiro Funes Mori fejese gólt eredményezett (Fotó: AFP)
Argentína 2–0-ra legyőzte Mexikót, míg Chile hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett Costa Ricától felkészülési mérkőzésen.

Lionel Scaloni megbízott argentin kapitány ezúttal sem számíthatott Lionel Messire, aki az oroszországi világbajnokság óta távol tartja magát hazája nemzeti csapatától. A szakember irányításával Argentína elsősorban a védekezésben jeleskedik, hiszen Scaloni ötödik meccsén negyedszer maradt érintetlen a csapat kapuja.

Mexikó ellen mindez úgy sikerült, hogy először kezdett a válogatottban a Tottenhamnél játszó Juan Foyth, aki jól helytállt debütánsként. Ugyanez elmondható Gastón Giménezről, a Vélez Sarsfield középpályásáról is.

„Örülök, hogy néhány játékosunk sikeresen esett át a tűzkeresztségen, ők fontos szerepet játszhatnak a válogatott jövőjében. El kell viselniük a válogatottsággal járó terhet” – mondta Scaloni.

Az argentinok első gólját Paulo Dybala beívelése után Ramiro Funes Mori, a Villarreal védője szerezte, a második Isaác Brizuela öngólja volt.

Az egy évvel ezelőtt Magyarországon 1–0-s vereséget szenvedő Costa Rica Chilében megtörte kilencmeccses, még a világbajnokság elé visszanyúló nyeretlenségi sorozatát.

A győzelem kulcsa Kendall Waston két gólja volt, az MLS-es Vancouver védője az első órában kétgólos előnyhöz juttatta a vendégeket. A 64. percben Ronald Matarrita háromgólosra növelte Costa Rica előnyét, a hazai szurkolók hangos füttyszóval ébresztették fel a chilei válogatottat.

Sebastián Vegas a 70. percben szépített, Alexis Sánchez viszont a 82. percben tizenegyest hibázott. Így a Manchester United légiósának 90. percben szerzett gólja szintén csak a szépítésre volt elegendő.

VÁLOGATOTTAK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Argentína–Mexikó 2–0 (Funes Mori 44., Brizuela 83. – öngól)
Chile–Costa Rica 2–3 (Vegas 70., Alexis Sánchez 90., ill. Waston 36., 59., Matarrita 64.)
Honduras–Panama 1–0 (A. Lozano 75. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

Trollkodott az ellenféllel az argentin kapus, Scaloni leteremtette

Foci vb 2026
2025.03.26. 14:16

Argentína 37 passzos csodagóllal taszította mélypontra Brazíliát

Foci vb 2026
2025.03.26. 11:23

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2025.03.26. 07:29

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Mexikó először lett Nemzetek Ligája-győztes

Minden más foci
2025.03.24. 08:57
Ezek is érdekelhetik