Videó: addig reklamált, míg rosszul lett a korábbi debreceni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.27. 10:45
Ijesztő videót rögzítettek a Debrecen korábbi csatáráról, a jelenleg a szaúd-arábiai al-Sababot vezetőedzőként irányító Marius Sumudicáról. A jelenleg 47 éves román szakember csapata mérkőzésének végén, heves reklamálás közben rosszul lett.

A Debrecent 2002 és 2004 között szolgáló korábbi labdarúgó együttese három döntetlen és egy vereség után az al-Kvadiszija elleni mérkőzés 96. percben szerezte meg a győztes gólt, azonban a játékvezető videózni kezdett, erre – a találat esetleges érvénytelenítésétől tartva – Sumudica megpróbálta meggyőzni a bírót az igazáról, ám hirtelen jött rosszulléte miatt néhány pillanattal később már az egészségével foglalkozott.

Az első hírek még szívinfarktusról szóltak, ám szerencsére kiderült, hogy nem akkora a baj – egy speciális diéta következtében a vércukra és a kalciumszintje esett le hirtelen a szakembernek.

A gólt végül megadták, a találkozót ezzel hátrányból fordítva 2–1-re megnyerte az al-Sabab.

Az első hírek még szívinfarktusról szóltak, ám szerencsére kiderült, hogy nem akkora a baj – egy speciális diéta következtében a vércukra és a kalciumszintje esett le hirtelen a szakembernek.

A gólt végül megadták, a találkozót ezzel hátrányból fordítva 2–1-re megnyerte az al-Sabab.

دوري بلس on Twitter

مدرب الشباب يتأثر بعد توجه الحكم لاستخدام تقنية الفيديو في آخر ثواني المباراة #الشباب_القادسية #دوري_بلس https://t.co/LIlGWVL3BS


 

 

Legfrissebb hírek

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
15 órája

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

A PSG korábbi edzője lett a nagy terveket szövögető szaúdi újonccsapat szakvezetője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.05. 16:10

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Rijád? Dzsidda? Dehogy! Egy még nem létező szaúdi város csapatához igazolt Alexandre Lacazette

Minden más foci
2025.07.02. 10:06

Meglepetés! Honduras tizenegyesekkel elődöntős az Arany-kupán, Mexikó is ott van a négy között

Minden más foci
2025.06.29. 08:05

Szaúd-Arábia negyeddöntős az Arany-kupán

Minden más foci
2025.06.23. 07:38

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19
Ezek is érdekelhetik