Bayern: Számomra Neuer a legjobb kapus a világon – Lloris

Vágólapra másolva!
2018.10.18. 20:21
null
Hugo Lloris megvédte Manuel Neuert (Fotó:AFP)
A francia labdarúgó-válogatott világbajnok kapuvédője, Hugo Lloris az egyik német televíziós csatornának nyilatkozott a németek ellen 2–1-re megnyert Nemzetek Ligája-találkozó után, s elárulta, hogy számára Manuel Neuer a legjobb kapus a világon.

 

A Bayern München német válogatott játékosa egyre több kritikát kap a produkcióját illetően, legutóbb például Oliver Kahn is gyengének véleményezte a teljesítményét. Hugo Lloris viszont most igyekezett megvédeni a szintén világbajnok kapust.

Annyi sikerből vette ki a részét a Bayern Münchenben és a német válogatottban is, hogy ami mostanában ellene folyik, egyszerűen nem fair – nyilatkozta a Tottenham Hotspur francia kapusa, majd elmondta, nem könnyű visszatérni egy év kihagyás után és a legmagasabb szinten teljesíteni, de Neuer mégis ezt teszi. – Kapusként nagy részben a csapattól függünk, és ha az együttes nem játszik megfelelően, az néha a mi teljesítményünkre hat ki leginkább. Nincs kétségem afelől, hogy fantasztikus játékos. Számomra ő a legjobb kapus a világon.

Manuel Neuer a német bajnokságban a legutóbbi négy mérkőzésén nem tudott nyerni a müncheniekkel, valamint a válogatottal Hollandiától és Franciaországtól is vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligájában. A kapus ezeken a meccseken összesen 12 gólt kapott.

Legfrissebb hírek

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

A sokoldalú Konrad Laimert dicsérik a németek a Chelsea elleni BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:32

A Chelsea edzője a BL-vereség után: „Pirosat csak akkor adunk, ha vér folyik?”

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 09:31
Ezek is érdekelhetik