La Liga: film készül a Guardiola vezette Barcelonáról

Vágólapra másolva!
2018.10.18. 22:46
null
Pep Guardiolát ünneplik a játékosok a 2008-as Bajnokok Ligája-győzelem után (Fotó:AFP)
A brit Guardian az Universallal közösen dokumentumfilmet készít a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelonáról. A film a Pep Guardiola által irányított csapatról fog szólni, amely a 2008–2012 közötti időszakban a klub történelmének legnagyobb sikereit érte el.

A dokumentumfilm a 2008–2012 közötti időszakot mutatja be, amikor a Barcelona Pep Guardiola irányítása alatt 14 trófeát is elhódított. Az alkotásban szó lesz Johan Cruyff korábban megalapozott játékfilozófiájáról, Guardiola és Mourinho rivalizálásáról, Éric Abidal daganatos betegségéről, majd visszatéréséről, valamint arról is, hogyan utasította el majdnem a klub a fiatal Lionel Messit.

A film a „Take the ball, pass the ball” címet kapta, ami magyarra fordítva „Vedd át a labdát, passzold a labdát” jelent. Lionel Messi, Andrés Iniesta, Xavi, Daniel Alves, Gerard Piqué, Thierry Henry, Carles Puyol, Sergio Busquets, Samuel Eto'o, Éric Abidal és még számos játékos, valamint edző is megszólal a dokumentumfilmben. Az alkotás november 9-én kerül a mozikba Nagy-Britanniában, de november 12-től online is meg lehet vásárolni.

A FILM ELŐZETESE:

 

Take The Ball, Pass The Ball: trailer for documentary on Barcelona's Guardiola years

Lionel Messi, Thierry Henry, Xavi and many other top footballers have shared their reasons as to why they believe Barcelona are the greatest football club in the world. In the documentary, Take The Ball, Pass The Ball, former and current Barça players look back at when Pep Guardiola led the team to 14 trophies in four years from 2008-2012.



 

 

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
7 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
10 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
14 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik