Franciaország: Benzema továbbra sem lehet válogatott

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 15:33
Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) elnöke kijelentette, hogy Karim Benzema, a Real Madrid csatára nem térhet vissza a válogatottba.

„A Valbuena-ügy még nem zárult le, és azt hiszem, véget ért a válogatottbeli pályafutása, ráadásul egy ideje nincs is a legjobb formában” – nyilatkozta az elnök a játékosról az Ouest France című lap szerdai számában.„A Valbuena-ügy még nem zárult le, és azt hiszem, véget ért a válogatottbeli pályafutása, ráadásul egy ideje nincs is a legjobb formában” – nyilatkozta az elnök a játékosról az Ouest France című lap szerdai számában.

A szexvideós zsarolásként elhíresült ügyben Mathieu Valbuena 2015 júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedtek, majd Noël Le Graët decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől.

A sportvezető akkor úgy fogalmazott: „mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, Karim Benzema nem léphet pályára Franciaország képviseletében. Mindaddig, amíg az igazságszolgáltatás úgy nem ítél, hogy mindaz, amivel Benzemát vádolják, túlzott, a szövetség nem változtatja meg az álláspontját”.

Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, s egyértelműen megvádolta a Real Madrid csatárát, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.

A 30 éves Benzema 2007-ben, az Olympique Lyon játékosaként mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben azóta 81 találkozón 27 gólt szerzett, 2015 októbere óta azonban nem kapott meghívót, így a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságról, valamint az idei, francia győzelemmel végződött oroszországi világbajnokságról is lemaradt.

Legfrissebb hírek

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Kilenc év után újra Portugália lett az U17-es korosztály Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.06.01. 22:47

Az angol Premier League mintájára szerveznék át a francia futballt

Francia labdarúgás
2025.05.14. 10:43

Fallabda Európa-bajnokság: mindkét csoportmeccsét elvesztette a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.04.30. 18:21

Mbappé: Egyik nap te vagy az isten, másnap pedig már az ördög

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 11:56

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52
Ezek is érdekelhetik