Felkészülés: gyengén védekezett, kikapott az amerikai válogatott

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.12. 07:52
null
A kolumbiai sztárok négyet vágtak az amerikaiaknak (Fotó: Twitter)
Gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett vereséget az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja, amely 4-2-re kikapott Kolumbiától Tampában. A hazaiak megmutatták, hogy idővel felvehetik a versenyt a legjobbakkal is, azonban hiába vezettek a második félidő elején 2–1-re, a gyenge védekezés megbosszulta magát.

Az amerikaiaknál egy év után játszott újra Michael Bradley. A 31 éves középpályás legutóbb tavaly október közepén szerepelt a csapatban, amely világbajnoki selejtezőn 2–1-re kikapott Trinidad és Tobagótól, így nem jutott ki az oroszországi világbajnokságra. Az együttes azóta nyolc találkozót játszott, a korábbi és a mostani csapatkapitány nélkül.

Bradley a 141. mérkőzésén lépett pályára az amerikai válogatottban, így az örökrangsorban beérte a harmadik helyen lévő Clint Dempseyt, és már csak ketten, Cobi Jones (164) és Landon Donovan (157) állnak előtte.

A találkozót közel 39 ezren tekintették meg a helyszínen, a nézők háromnegyede a kolumbiaiaknak szurkolt, akik a 36. percben James Rodríguez találatával szereztek vezetést. A házigazdák a második félidő elején három perc alatt fordítottak, de a vendégeknél sorrendben Carlos Bacca, Radamel Falcao és Miguel Borja is eredményes volt, így elmaradt a hazai siker.

James Rodríguez álomgóljával indult be a gólgyártás (a csodagól 1:04-től)

Mexikó négy vereség után győzött ismét, bár nem volt könnyű dolga, hiszen Costa Rica kétszer is vezetett ellene, végül azonban Raúl Jiménez büntetőjével a házigazda 3–2-re nyerni tudott.

FELKÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK
Egyesült Államok–Kolumbia 2–4
(Acosta 50., Wood 53., ill. James Rodríguez 36., Bacca 56., Falcao 74., Borja 79.)
Mexikó–Costa Rica 3–2 (Guzmán 33., Martín 56., R. Jiménez 71. – 11-esből, ill. Campbell 29., B. Ruiz 44. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

Kerkez és Szoboszlai végig a pályán volt, a Liverpool a második meccset is megnyerte az Athletic ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 22:52

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28
Ezek is érdekelhetik