PSG: hivatalosan is bemutatták a Jordan-mezeket – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 13:01
null
A Paris Saint-Germain új meze (Fotó: psg.fr)
A Paris Saint-Germain a hivatalos honlapján jelentette be, amit a sajtóhírekből már sejteni lehetett: a klub labdarúgói a Bajnokok Ligájában az eddig leginkább a kosárlabdázók körében ismert Jordan márka mezeit viselik majd.

 

A Nike a Jordan márkával szeretne betörni a futballpiacra is, ezt pedig a Paris Saint-Germainnel kötött együttműködés révén érné el. A megállapodás szerint a párizsiak a Bajnokok Ligája 2018–2019-es idényében már Jordan-mezben lépnek pályára, így az új felszerelés szeptember 18-án, a Liverpool otthonában debütál.

„A Jordan márkának és a Paris Saint-Germainnek is egyedi és kiemelt szerepe van a sport és a stílus világában, egyszerűen passzolnak egymáshoz, természetes volt, hogy együttműködünk” – mesélte Michael Jordan a kollekció bemutatóján.

„A két márka közös ambíciója a stílus, teljesítmény és az innováció ötvözése – ezt tükrözi a partnerségünk. Több elven is osztozunk a gazdag sportörökségéről és kortárs formatervezéséről világszerte ismert Jordannel, ezért gondoltuk úgy, hogy ez az együttműködés a szurkolóinknak is izgalmas lesz, miközben egy új közönség felé is nyithatunk” – egészítette ki a kosaraslegendát a PSG elnöke, Nasszer al-Kelaifi.

Paris Saint-Germain on Twitter

PSGxJordan https://t.co/5E7uFgPgKI


Betörne a futballpiacra a Jordan
Betörne a futballpiacra a Jordan

Betörne a futballpiacra a Jordan
Betörne a futballpiacra a Jordan
Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
6 órája

Kuvaitban rendezik a Francia Szuperkupa-mérkőzést – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.09.26. 17:28

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Nincs meglepetés: a BL-címvédő Paris Saint-Germain lett a legjobb klubcsapat

Minden más foci
2025.09.22. 22:14

Chevalier hibája döntött, 14 év után kapott ki bajnokin a PSG Marseille-ben!

Francia labdarúgás
2025.09.22. 22:12
Ezek is érdekelhetik