MLS: Dehogy igazoljuk le Ibrahimovicot – Pyramids FC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.08. 14:24
null
Ahogyan Ibrahimovic, úgy mosolyog a szerződtetéséről szóló híren a Pyramids szakmai igazgatója (Fotó: AFP)
Az Afrika PSG-jének tűnő Pyramids FC igazgatója szerint álhír, álhír és még egyszer csak álhír, hogy szerződtetni akarnák az idén októberben már 37. születésnapját ünneplő Zlatan Ibrahimovicot.

 

Bár a mexikói Record szerint már az MLS is áldását adta a transzferre, így innentől kezdve Ibrahimovic térfelén pattog a labda, a Pyramids FC-nél állítják, eszük ágában sincs szerződtetni a Los Angeles Galaxy veterán támadóját.

„Teljesen alaptalan az állítás – jelentette ki Ahmed Hasszan, az újgazdag egyiptomi együttes szakmai igazgatója. – Ezeknek a pletykáknak a forrása mind álhír, álhírt terjeszt, aki leírja és álhírt terjeszt, aki erről tudósít.”

Nemrég hosszabb cikkel jelentkeztünk a Pyramids FC-ről, amelynek tulajdonosa, Turki Al-Sejk óriási mennyiségű pénzt öl az üzletbe, miután a teljes klubot megváltoztatta a névtől kezdve a logón át egészen a játékoskeretig. A csapat jelenleg három győzelemmel és két döntetlennel az egyiptomi bajnokság második helyén áll.

Ibrahimovic 2018 márciusában csatlakozott az LA Galaxyhez, miután a Manchester Unitednél felbontották a szerződését. Eddig 21 mérkőzésen 16 gólnál jár az amerikai ligában.

Legfrissebb hírek

Jörgensen, Könyves és Joao Félix, avagy a 2024-es év legrosszabb átigazolásai

Minden más foci
2024.12.27. 13:47

Videó: „Adjátok ide a kib***ott mikrofont!” – Marco Reus így ünnepelte a Galaxy bajnoki címét

Minden más foci
2024.12.09. 08:35

FIFA: csaknem 200 millió dolláros tartozás az átigazolási piacon

Minden más foci
2024.11.20. 18:34

FIFA klubvilágbajnokság: speciális átigazolási szabályok a résztvevőknek

Minden más foci
2024.10.03. 21:46

Sallai Roland a Galatasarayba igazolt – hivatalos

Légiósok
2024.09.13. 20:05

Sallai Rolandért különgépet küldött a Galatasaray, közel a klubváltás – NS-infó

Légiósok
2024.09.13. 12:52

Az Egyesült Államokban folytathatja pályafutását Marco Reus – sajtóhír

Minden más foci
2024.07.17. 17:25

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33
Ezek is érdekelhetik