Anglia: John Terry a korábbi Vidi-csatár csapattársa lehet

Vágólapra másolva!
2018.09.08. 13:43
null
John Terryt hamarosan már a Szpartak Moszkva mezében láthatjuk? (Fotó: AFP)
A Sky Italia értesülései szerint John Terry, a Chelsea labdarúgócsapatának legendás középhátvédje Rómában átesett a Szpartak Moszkva orvosi vizsgálatán, és hamarosan aláírhat a Premjer-Liga előző kiírásának bronzérmeséhez.

 

A 37 éves, 78-szoros angol válogatott középhátvéd a legutóbbi szezonban a másodosztályú Aston Villát erősítette, de szerződése lejártával a nyáron távozott a birminghami klubtól, és jelenleg szabadon igazolható.

A Sky Italia átigazolási ügyekben jól értesült újságírója, Gianluca Di Marzio úgy tudja, Terry az orosz élvonalbeli Szpartak Moszkvánál köthet ki, amely Samuel Gigot súlyos sérülése miatt keres új belső védőt.

A Sky Sports arról számolt be, hogy Terry már el is fogadta a Szpartak egy plusz egy éves ajánlatát.

Ha a Chelsea legendás alakja valóban a Szpartakhoz igazol, akkor a Zenithez szerződő Claudio Marchisio után rövid időn belül ő lesz a második korábbi nemzetközi klasszis, aki Oroszországban folytatja pályafutását.

A Vidi korábbi csatárát, Zé Luíst is soraiban tudó Szpartakot jelenleg az olasz Massimo Carrera irányítja.

Legfrissebb hírek

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:07

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09
Ezek is érdekelhetik