Románia: Júlio Baptista aláírt, magyar válogatott csapattársa lesz – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.18. 16:20
null
Júlio Baptista aláírt a kolozsvári CFR-hez (Fotó: cfr1907.ro)
A Lang Ádámot is a soraiban tudó kolozsvári CFR a hivatalos oldalán jelentette be a brazil Júlio Baptista szerződtetését.

 

A korábban az Arsenalban és a Real Madridban is futballozó támadó 2016-ban az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Orlando City labdarúgója volt, az év végén lejárt a szerződése, amelyet nem hosszabbítottak meg – azóta Baptista szabadon igazolható volt.

A CFR nem adott tájékoztatást arról, hogy hány évre szóló megállapodást kötött a 36 esztendős, 47-szeres brazil válogatott futballistával.

Habár az elmúlt évtizedben az idegenlégiósok folyamatosan a Liga 1 játékosállományának 30-40 százalékát adták (csak a mögöttünk hagyott négy fordulóban már 96 lépett pályára a tizennégy csapatban), ilyen neves külföldi labdarúgó még sohasem igazolt át a román első osztályba.

Az Európa-liga csoportkörébe vágyó, valamint címvédésre készülő CFR-nek a Liga 1 szintjén két kiváló centere van a legutóbbi gólkirály George Tucudean és a francia Billel Omrani személyében, a nyáron érkezett kameruni Robert Ndip També eddig csak 38 játékpercet kapott. Mellettük kellene beverekednie magát a Fenevad becenevű brazilnak a csapatba, bár esélyeit növeli, hogy elődeivel ellentétben António Conceicao a rotáció híve, a portugál edző érkezése óta meccsenként 4-5 változást is végrehajt a kezdőcsapatban.

Legfrissebb hírek

Korábbi Chelsea-játékost igazolt a kolozsvári CFR

Minden más foci
2025.09.04. 08:56

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 08:47

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Sokáig szoros volt, a vége sima lett: a férfi kosárválogatott kikapott Romániától

Kosárlabda
2025.08.06. 19:55

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
2025.08.02. 11:40

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik