Molnár Andrea: A következő száz évre nem maradunk feladat nélkül

– Augusztus tizenkettedikén kezdődik a minifutball Európa-bajnokság. A sportág hazai szövetségének alelnökeként és az európai szövetség jogi bizottságának elnökeként mit gondol: kell-e tartani attól, hogy Ukrajna a házigazda?
– Bennem semmiféle fenntartás nincs. Tavaly némi félelemmel indultunk el a tunéziai vb-re, az arab világba, de fölösleges volt az aggodalom, a házigazdák nagyon barátságosan fogadtak minket, és maximális biztonságot garantáltak.

– A legutóbbi, brnói kontinensbajnokságon – története eddigi legjobb eredményét produkálva – bronzérmes lett a magyar válogatott. Mire számítanak Kijevben?
– Az öt plusz egy minifutball egészen más játék, mint a nagypályás labdarúgás vagy a futsal. Sokkal dinamikusabb, gyorsabb, ráadásul az erőviszonyok évről évre változnak. Esztendőkön át a románok uralták az Európa-bajnokságokat, újabban viszont döntőbe sem kerülnek. Ugyanakkor a 2016-os székesfehérvári Eb-n a kazahok szinte a semmiből berobbanva lettek aranyérmesek.

– Akkor tehát mi a célkitűzés?
– Három éve vettünk részt először az Európa-bajnokságon, Vrsarban a legjobb nyolc között búcsúztunk, s azóta folyamatos a szakmai fejlődés. Ugyanakkor a magyar játékosok amatőrök, nem pénzért, hanem a futball öröméért játszanak, s büszkék arra, hogy a hazájukat képviselik. Ennek megfelelő viselkedést várunk tőlük a címeres mezben, s azt, hogy a pályán adják ki magukból a maximumot.

– Hány éves a legfiatalabb kerettag?
– Még nincs végleges névsor, de vélhetően tizennyolc körüli lesz.

– S mennyi idősek a legelső ovi-focisták?
– Az ötlet 2010-ben fogant meg. Az Aranycsapat legendás hátvédje, Buzánszky Jenő közreműködésével 2011-ben jött létre az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány, s ténylegesen 2012-ben kezdtünk el dolgozni. Az akkori hatéveseink tehát most tizenkét esztendősek.

– Akkor már nem kell sokáig várni, hogy az első egykori ovi-futballisták felbukkanjak a magyar minifutball-válogatottban.
– Nagyon remélem, hogy néhány év, s tényleg eljutunk idáig. Az U21-eseknél talán még közelebb is van ez a nap.

– Hol tart jelenleg a programjuk megvalósítása?
– Mostanáig háromszáznegyven multifunkcionális sportpályát adtunk át, ebből háromszázharminchármat a határokon innen, négyet Kárpátalján, egyet Székelyföldön, míg kettőt Albániában. Számításaink szerint negyvennyolcezer gyerek használja napi szinten e pályákat. Az ovi-foci mellett már elindult az ovi-kézilabda, -röpi, -tenisz és -tollas is, előkészületben van az ovi-vívás, valamint -dzsudó.

– Albánia mintha kakukktojás lenne a sorban.
– Nyolc évvel ezelőtt a kishúgomat beadtuk a Debreceni Református Kollégium óvodájába, ahol lepusztult, balesetveszélyes volt a sportudvar, így a családunk pénzén elkészíttettem a mai multifunkciós pálya „ősét”. Ezután jött az ötlet, hogy el kellene indítani a Nemzeti Ovi-foci, Ovi-Sport Programot. Az első, aki ebben fantáziát látott, a Nemzet Sportolója, Buzánszky Jenő volt, aki élete alkonyán is töretlen hittel dolgozott két szívügyéért, az utánpótlás-nevelésért és a határon túli magyarokért. Tetszett neki, hogy mindenféle sportági kötődés nélkül találtam ki e projektet, s támogatásra érdemesnek gondolta. „Tied a nevem, használd felelősséggel” – mondta. Ezután hívtuk életre a közhasznú alapítványt, amelynek alapítója lett. Az eredeti okiratban úgy fogalmaztunk, minden magyar óvodába szeretnénk eljuttatni a programunkat, ám a taós pénzeket – érthetően – nem lehet másik országban elkölteni. Itthon is akkora az igény, hogy alig győzzük kielégíteni, mégis óriási boldogság volt, amikor a kormány meghirdette Kárpát-medencei óvodafejlesztési programját, amely a nemzetegyesítés egyik legnagyszerűbb gondolata.

– S amelyhez csatlakoztak.
– Így van, a Miniszterelnökség jóváhagyásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. révén négy pálya megépítésére, valamint a komplex oktatási programunk megvalósítására kaptunk támogatást.

– De ez még mindig nem a szkipetárok földje.
– Nos, Albániából a Nantes légiósa, a hazájában már-már Puskás Ferenc-i léptékű elismerésnek és szeretetnek örvendő Lorik Cana keresett meg minket alapítványa, a Lorik Cana 5 Foundation nevében. Történész-albanológusként különösen megfogta, hogy a programunk mögött egy történelmi személyiség, az Aranycsapat néhai tagja állt. Az első albániai pályaavató után az ottani média is írt a nemzetközi színtéren – Buzánszky Jenő beceneve alapján – Kazal-programnak nevezett projektünkről, a tiranai közszolgálati televízióban pedig leadták a londoni hat három filmjét.

– Az Ovi-Sportnak a multifunkcionális sportpályák építése mellett a másik pillére az óvodapedagógusok – ahogy manapság hívják az óvónőket – számára kidolgozott komplex, a kicsik mozgásfejlesztését és mindennapos sportolását támogató program, amelynek segítségével a pálya- és eszközhasználat mellett elsajátíthatják a sportágspecifikus testnevelés alapjait is. De partnerek-e ők mindebben?
– Az a tapasztalatunk, hogy képzett óvodapedagógusok nélkül nemigen tudnának mit kezdeni az intézmények a pályákkal, a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz. A hozzáállásról csak annyit: eddig háromezren vettek részt a képzésünkön! Sőt, immár ott tartunk, hogy Szlovákia első magyar nyelvű felsőoktatási intézményében, a révkomáromi Selye János Egyetemen akkreditálták a programunkat, így az Ovi-Sport része lesz a felvidéki óvodapedagógusok képzésének. És Beregszászról is érdeklődött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorasszonya, Orosz Ildikó.

– Sehol semmi gáncsoskodás?
– Mindig vannak, akik mindenben a rosszat keresik. Ugyanakkor rengeteg segítőkészséggel is találkoztunk: amikor öt év együttműködést követően a Magyar Labdarúgó-szövetségtől átvittük a pályaépítési programunkat a kézilabdázókhoz, a sportági szakszövetségben tárt karokkal fogadtak, s ugyanezt tapasztaltuk, midőn a röplabda-szövetséghez került a projekt. Viszont mellbevágó volt, hogy a minapi tusnádfürdői pályaavató kapcsán a Facebookon lehazaárulóztak, mondván: külföldön költöm a magyar adófizetők pénzét. Nos, Erdély legrosszabb esetben is csak külhon, egyébként meg nincs jelentősége, hogy földrajzi szempontból hol élnek a gyermekek: a mi pályáinkon itt is, ott is magyar kislányok és kisfiúk sportolnak. A butaságból fakadó indulatokkal nehéz mit kezdeni, például, amikor a székelyföldi pályaavatás apropóján azt a kérdést szegezik nekem, hogy ilyen „létesítmények” miért nincsenek az anyaországban is…

– Mit gondol, milyennek látja odafentről a program sorsát Buzánszky Jenő?
– Ő nekem a harmadik nagypapám volt, akadt olyan év, amikor huszonötezer kilométert utaztunk ovi-sportos ügyekben. Folyamatosan érzem a gondoskodását. Amikor az alapítványunkkal – amely örökre a nevét viseli, s amelynek alapítói jogait most édesapjához hasonló szeretettel gondozza ifjabb Buzánszky Jenő – valami fontos történik, azt mindig finom, csendes eső jelzi. Így volt ez Tusnádfürdőn, az Aranycsapatról szóló kiállítás megnyitása előtti percekben, majd másnap is, amikorra felhőszakadást jósoltak, ám csak „a mi esőnk” permetezett a pályaavatásnál. Akik ott voltak, s akiknek meséltem erről, meglepve szembesültek ezen égi üzenettel.

– Melyek a közeli jövő fő feladatai?
– Öt éve Magyar Termék Nagydíjat, valamint Innovációs Nívódíjat nyertünk, idén az Érték és Minőség Nagydíjat kaptuk meg. Szeretném, ha minél inkább beleivódna a köztudatba, hogy van itt egy magyar találmány, amelyhez a „hardvert és a szoftvert” idehaza gyártják, s amely itthon lett sikeres a kormány, a sportszövetségek, a média és sokan mások támogatásával. Magyarországon négyezerötszáz, a határokon túl másfél ezer magyar óvoda van, most tartunk háromszáznegyven elkészült pályánál. Ha tehát ilyen tempóban haladunk, beleértve a tíz-tizenöt évente esedékes felújításokat is, akkor a következő száz évre nem maradunk feladat nélkül… De azért bízom benne, hogy sikerül magasabb sebességi fokozatba kapcsolni.