Ligue 1: felfüggesztette fenyegetőző edzőjét a Bordeaux

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.17. 11:34
null
Poyet zokon vette csatára eladását (Fotó: AFP)
Hét hónap után lehet, távoznia kell a Girondins Bordeaux kispadjáról Gustavo Poyet uruguayi edzőnek, aki egyik játékosa eladása miatt kritizálta a klub vezetését. A francia lapok a menesztéséről írnak, de állítólag a játékosok nem fogadták el ezt a döntést, így a klub egyelőre csak egy hétre felfüggesztette a munkavégzés alól.

 

A Bordeaux az idegenbeli 3–1-es győzelem után csütörtökön fogadta az ukrán Mariupol csapatát, de Poyet a mérkőzés előtt néhány órával értesült arról, hogy egyik csatárára nem számíthat, a klub ugyanis megkérdezése nélkül eladta Gaëtan Laborde-ot a Montpellier-nek.

A 24 éves támadó egy héttel ezelőtt kétszer is betalált az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.

„Ez életem legrosszabb napja itt Bordeaux-ban. Szégyen, amit a vezetők tettek, úgy gondolom, itt kell megállnunk! Kértem, hogy addig ne adjunk el senkit, amíg nem veszünk új játékost, de nem hallgattak rám. Ezek után nem tudom, vágyom-e a folytatásra itt” – nyilatkozta az uruguayi szakember a 2–1-es győzelemmel zárult visszavágót követő sajtótájékoztatón.

A klub nem hagyta szó nélkül az esetleges távozásról szóló fenyegetőzést, Stéphane Martin elnök péntek reggel berendelte és elsődleges hírek szerint menesztette a szakembert. Néhány órával később azonban változott a hír: állítólag a játékosok nehezményezték a döntést, így Poyet egyelőre csak egyhetes eltiltást kapott.

A vasárnapi, Toulouse elleni idegenbeli bajnokin ideiglenesen Éric Bédouet ül majd a kispadon, Poyet és Martin pedig a jövő héten ismét tárgyalóasztalhoz ül majd.

Legfrissebb hírek

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
14 órája

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2025.08.02. 14:47

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28
Ezek is érdekelhetik