Legia: a BL-búcsú után menesztették Nagy Dominikék edzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.01. 15:07
Áprilisban vette át a Legia Warszawa csapatának irányítását Dean Klafuric, és vezetésével sikerült is megszereznie a bajnoki címet. De hiába a jó mérleg, ha a 2018–2019-es Bajnokok Ligájából kiesett a csapat, a nagyszombati Spartak Trnava elleni búcsú a horvát szakember állásába került.

„A klub döntése értelmében már nem Dean Klafuric a Legia első csapatának az edzője” – olvasható a Legia honlapján. „A klub döntése értelmében már nem Dean Klafuric a Legia első csapatának az edzője” – olvasható a Legia honlapján.

A klub elnöke, Dariusz Mioduski azt mondta, két héten belül szeretnék megtalálni az utódot, addig a szerb Alekszandar Vukovics vette át a csapat irányítását megbízott edzőként.

A Legia a Bajnokok Ligája-selejtező első körében a Cork Cityt búcsúztatta (1–0, 3–0), majd a második körben a nagyszombati Spartak Trnavától otthon 2–0-ra kikapott, és szerdán csupán 1–0-ra győzött idegenben.

Legfrissebb hírek

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

NFL: a Titans edzője belebukott az 1–5-ös idényrajtba

Amerikai sportok
2025.10.13. 22:15

Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 12:40

NB III: Elek Ákos lett az Ózd-Sajóvölgye vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 20:41

Néhány hónap után változtatnak, edzőváltás jön Ajkán– NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.10.06. 16:03

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Fanatikusként is támogatja csapatát a világbajnok Lukas Podolski

Minden más foci
2025.09.30. 11:43

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36
Ezek is érdekelhetik