Játékossors: pont került a volt Fradi-légiós ügyének végére

Vágólapra másolva!
2018.08.20. 14:20
Lezárult Somália átigazolási mizériája: a korábban a Ferencvárosban futballozó középpályás a francia élvonalbeli Toulouse-tól a szaúdi al-Sababhoz szerződött – jelentette be utóbbi klub hivatalos oldalán.

Mint arról beszámoltunk, az al-Sabab július közepén adott hírt róla, hogy megegyezett a francia csapattal Somália átigazolásáról, ám a közleményt utána törölte a szaúdi klub, és szerződtetett egy Somália posztján játszó brazil futballistát. Sajtóhírek szerint felbontották a volt Fradi-légióssal kötött előszerződést, így a játékos Budapesten várakozott, az ügye pedig a FIFA asztalára került.Mint arról beszámoltunk, az al-Sabab július közepén adott hírt róla, hogy megegyezett a francia csapattal Somália átigazolásáról, ám a közleményt utána törölte a szaúdi klub, és szerződtetett egy Somália posztján játszó brazil futballistát. Sajtóhírek szerint felbontották a volt Fradi-légióssal kötött előszerződést, így a játékos Budapesten várakozott, az ügye pedig a FIFA asztalára került.

A jelek szerint azonban hamar meg is oldódott: az al-Sabab bejelentette Somália érkezését. A klub a legutóbbi szezonban a 10. helyen végzett a 14 csapatos szaúdi élvonalban.


Legfrissebb hírek

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10
Ezek is érdekelhetik