Videó: 3 hónapra tiltották el ezért a szabálytalanságért

Vágólapra másolva!
2018.07.25. 19:05
null
Slawomir Peszko az oroszországi világbajnokságon (Fotó: AFP)
Brutális szabálytalansága miatt három hónapos eltiltással, valamint pénzbüntetéssel sújtották Slawomir Peszkót, a Lechia Gdansk labdarúgócsapatának lengyel válogatott középpályását.

Slawomir Peszko agya múlt pénteken, a lengyel élvonalbeli bajnokság első fordulójában lejátszott Jagiellonia Bialystok–Lechia Gdansk mérkőzésen (0–1) borult el. A 44-szeres válogatott középpályás a 92. percben azonnal piros lapot kapott, miután hátulról óriásit rúgott Arvydas Novikovasba, a hazaiak litván középpályásába.



A súlyos büntetés nem maradt el, Peszkót három hónapra eltiltották, és még 30 ezer zlotyt (2.25 millió forint) is be kell fizetnie.

Peszko ott volt az oroszországi világbajnokságon leszereplő lengyel nemzeti csapatban, bár csak szűk negyedórányi játéklehetőség jutott neki, a japánok elleni, számukra már tét nélküli meccsen. A mostani brutalitása bosszú is lehetett, ugyanis Novikovas az Instagramon korábban azt írta, hogy Peszko helyett inkább klubtársának, Przemysław Frankowskinak kellett volna bekerülnie a lengyel vb-keretbe.

Peszko elnézést kért a szabálytalansága miatt.

„A szörnyű világbajnoki szereplésünk utáni frusztráció, valamint az utóbbi hetekben engem ért kritikák nagyobb hatással voltak rám, mint azt gondoltam – magyarázta viselkedését a 33 éves játékos. – Minél hamarabb pályára akartam lépni a Lechiában, de kiderült, hogy érzelmileg még nem állok készen. Szeretnék elnézést kérni Arvydas Novikovastól, a teljes Jagiellonia Bialystoktól, a Lechia Gdansktól és mindenkitől, aki csalódott bennem.”

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36

Videó: az első félidőben hármat kapott a Fradi a Plzentől

Európa-liga
2025.02.20. 21:58

Videó: ballal, állítás nélkül – Sallai Roland ismét betalált az Európa-ligában

Európa-liga
2025.02.20. 20:23
Ezek is érdekelhetik