Brazília számára rosszul indult a vb-történelem

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 00:45
null
A KÉPRE KATTINTVA:<br />részlet Dragan Bjelogrlics filmjéből
Csupán két labdarúgó-világbajnokságon rendeztek mérkőzést július 14-én: Uruguayban 1930-ban ezen a napon játszotta le első vb-mérkőzését a brazil válogatott – és nem mellesleg a jugoszláv is –, míg 2018-ban ekkor szerezte meg első vb-érmét Belgium.

A selecao vb-bemutatkozása nem sikerült: Jugoszlávia válogatottja győzött ellene. Az európai siker elsősorban Alekszandar „Tirke” Tirnanics érdeme, aki góllal készítette elő másnap esedékes 19. születésnapját. Akik látták játszani, sejtették, különleges fiatalemberrel van dolguk.

A jugoszláv szélső karrierje során összesen 50 válogatott meccsen lépett pályára, és később két vb-n (1954, 1958) szövetségi kapitányként irányította utódait.

Az elődöntőig jutó jugoszláv válogatott 1930-as világbajnoki szerepléséről Dragan Bjelogrics mozifilmet forgatott („Isten áldjon, Montevideo!”), középpontban Tirnanics és a csapat másik csillaga, Blagoje „Mosa” Marjanovics rivalizálásával, barátságával. A 2010-ben a mozikba került alkotást Szerbia Oscar-díjra nevezte „a legjobb külföldi film” kategóriában.

A Románia–Peru mérkőzés minden idők legalacsonyabb vb-döntős nézőszámáról nevezetes: egyes feljegyzések szerint a nyitó meccsnek is otthont adó Pocitosban mindössze 300-an gyűltek össze.

A perui Placido Galindo lett a vb-k első kiállítottja, a román csapatot erősítő Adalbert Desu (Dezső Béla) pedig az első futballista, aki vb-meccs első percében a kapuba talált.

VB 1930, URUGUAY – JÚLIUS 14.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Montevideo Jugoszlávia–Brazília 2:1
Montevideo Románia–Peru 3:1

 

Belgium
Belgium

2018: BELGIUM TÖRTÉNETE LEGJOBB VILÁGBAJNOKI EREDMÉNYÉVEL VÉGEZ

A két héttel korábbi csoportrangadó után újra összefutottak… Anglia már nem ismételhette meg addigi legjobb világbajnoki szereplését, viszont Belgium, leküzdve az elveszített elődöntő feletti csalódását, javíthatott: negyedik már volt (1986), érmes sosem.

A meccs elején azonnal érződött a belgák eltökéltsége, az eltiltását letöltő Thomas Meunier már a 4. percben megszerezte a vezetést – úgy érkezett középen Nacer Chadli beadására, ahogyan mások szoktak az övére.

A csapatkapitány Eden Hazard közeli lövéssel duplázta meg az előnyt a hajrában, Belgium másodszor is legyőzte Angliát ezen a tornán, és története legjobb eredményeként világbajnoki bronzérmes lett. A belgák szerezték a legtöbb gólt a tornán (16), s ha az öngólt vétő brazil Fernandinhót is beleszámítjuk, góljaik 11 játékos között oszlottak meg, ami világbajnoki rekord. VIDEÓ ITT!

VB 2018, OROSZORSZÁG – JÚLIUS 14.
A 3. HELYÉRT
Szentpétervár Belgium–Anglia 2–0
SOROZATUNK ÖSSZES EPIZÓDJA A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30

 

Legfrissebb hírek

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Davis-kupa: botrány és leléptetés Belgiumban – videó

Tenisz
2025.02.03. 11:18

Kokaincsempészet gyanújával letartóztatták a volt belga válogatott labdarúgót

Minden más foci
2025.01.27. 14:06

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

Menesztették Domenico Tedescót a belga labdarúgó-válogatott éléről

Minden más foci
2025.01.17. 14:44

A barcelonai városi tanácsos szerint a Camp Nouban kell rendezni a 2030-as vb-döntőt

Spanyol labdarúgás
2025.01.16. 16:44

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Szalai Attila a Standard Liege játékosa lesz

Légiósok
2025.01.10. 17:04

A belga kapitány az újabb vereség után: „A megfelelő ember vagyok a megfelelő helyen”

Minden más foci
2024.11.18. 10:03
Ezek is érdekelhetik