„Nekünk mindig Junio marad” – Neymar másik arca

Első ránézésre semmi különlegeset sem látni a környéken.

A Santoson hosszú kilométereken keresztülhúzódó, kétszer kétsávos Avenida Doutor Bernardino de Campos úton haladva egymást érik a brazíliai télben zöldellő fák, az aprócska üzletek, a buszmegállók, mígnem egyszer csak elérkezünk a 356-os számú házhoz. És ha az alacsony, sárga falakkal körülölelt épület termei beszélni tudnának, egy világklasszis gyermekkori éveiről mesélnének.

A falak fölött ugyanis ott magasodik a kék, piros, sárga, fehér és zöld színekben pompázó logó, amely a város leghíresebb iskoláját, a Lupe Picassót jelképezi. A hírnevét elsősorban a jelenkori brazil labdarúgás legfényesebb csillagának köszönheti, Neymar ugyanis a Santosban töltött évei alatt a magániskola tanulója volt, 14 esztendős korától négy éven át koptatta a padokat az intézményben. Bár a téli szünet miatt jelenleg nincs tanítás, az előzetes egyeztetés után bebocsátást nyertünk a falakon belülre.

Nem is kellett sokáig várni, hogy először megpillantsuk az iskola leghíresebb diákját. Miután beléptünk az ajtón, a recepció mögötti falon két, Neymar által aláírt mez, valamint négy fénykép tárult a szemünk elé, a felvételek többségén a Lupe Picasso igazgatónőjével, Luciene Picassóval ölelkezik.

„Az első emlékem Neymarról? Amikor az udvaron focizott a többi gyerekkel – kezdett múltidézésbe kérésünkre az iskola vezetője. – A testnevelő tanárunk mondta, szép jövő állhat előtte, mert bár nagyon vékony fiúcska volt, annyira gyors, hogy a nagyobb testű gyerekek sem tudták tőle elvenni a labdát. Rendes srácnak ismertük meg, állandóan viccelődött, nyitott személyiség volt, a szünetekben be nem állt a szája. A csibészség már akkor megvolt benne, többször előfordult, hogy az egész osztályt meghívta a büfében egy üdítőre, miközben alig volt nála pénz. Őszintén szólva a mai napig nem tudom, hogy csinálta. Egyszer pedig egy műanyag, de rendkívül élethű kígyót tett az asztalom alá. Amikor megláttam, majdnem infarktust kaptam, ő viszont jól szórakozott. Imádta az ilyen tréfákat.”

A vékony fiúcska tehetsége hamar megmutatkozott, a vitrinben sorakozó érmek és kupák közül többet is az iskolai éveiben csak Junio becenévre hallgató srác varázslatainak köszönhetően nyert a Lupe Picasso.

„Nekünk mindig Junio marad – folytatta az igazgatónő. – A világ Neymar Juniorként ismerte meg, de a társai a kezdetektől fogva ezen a becenéven szólították, így a tanárok között is ez terjedt el. Egyébként sohasem volt vele nagyobb probléma, mert azon kevés focista közé tartozott, aki a tanulást sem hanyagolta el. Sajnos Brazíliában gyakori jelenség, hogy amikor a gyerek halad előre a sportkarrierjében, a tanulmányi eredményei romlanak. Nála ezt nem tapasztaltuk, így a mai napig az ő példájával motiváljuk a nálunk tanuló sportolókat: ha sikeres akarsz lenni, legalább olyan jó angoldolgozatot kell írnod, mint annak idején Neymar. Az idegen nyelvet kifejezetten szerette, a művészetet, a történelmet, a filozófiát, a testnevelést és a matematikát is, a fizikával és a kémiával viszont akadtak gondjai. Ahogy az a dolgozataiból is látható.”

És valóban, amint a hölgy kinyitja az RM: 0668 jelzésű dossziét, sorra bukkannak elő a korabeli tesztek és emlékek. Az angol-, valamint a művészetdolgozatok értékelései a 10-es skálán nyolcas, kilences osztályzatok körül mozognak, ám a fizikatesztnél ott virít a kegyetlen valóság: Neymartól csak hatosra futotta.

„Nemcsak a jegyei miatt szerettük, a felnőttekkel mindig tisztelettudóan viselkedett, a tanárokkal éppúgy, mint a takarítóval. Amikor a Santosban már magasabb szinten számoltak vele, megváltozott a napirendje. Délelőtt és délután edzésre kellett mennie, így esténként járt be tanulni. Ez nem számított kirívó esetnek, az iskolánkba több Santos-játékos járt, úgyhogy nem volt egyedül az esti órákban.”

Az iskola focipályáján ma a PSG ászának sajátságosan megfestett arcképe, valamint az Eu faco parte desta história felirat (szabad fordításban: A történet részese vagyok) emlékezteti a mostani diákokat a leghíresebb elődre, akiről azért a végtelenül kedves és készséges igazgatónő jellemzése ellenére is nehéz elképzelni, hogy mintadiák volt. Elvégre az utóbbi években az extrém hajviselet, a tetoválások, a bombázó modellek „fogyasztása", valamint az időnként nagyképű, visszatetsző viselkedés éppúgy hozzájárult a róla kialakuló képhez, mint a virtuóz cselek és a gyors ritmusváltások.

„Akkoriban nem izgatta a frizurája, és természetesen tetoválásai sem voltak. Az öltözködésére viszont odafigyelt, mindig igyekezett olyan ruhát felvenni, hogy kilógjon a többiek közül. Ami a szebbik nemet illeti, nálunk nem csapongott, mert az iskola egyik legszebb lánya szinte azonnal beleszeretett, és a nálunk töltött négy éve alatt majdnem végig egy párt alkottak.”

A magániskolában Neymar idejében évi 600 realba (mai árfolyamon nagyjából 43 600 forintba) került a tandíj, ám az intézmény szabályzata szerint az iskola sportcsapatában szereplő diákoknak elengedik az összeget, vagy jelentős kedvezményt kapnak. Így annak idején Neymarnak és családjának sem kellett fizetnie.

„Nagyon büszke vagyok, hogy az iskola is hozzátett valamit az ő csodálatos karrierjéhez. Ő sem felejtett el minket, a családjával a mai napig tartjuk a kapcsolatot, de Junio már más földrészen él, nem egyszerű meglátogatnia minket. Legutóbb nyolc éve, még Santos-játékosként járt nálunk, de már akkor elképesztő felhajtás övezte. Senkinek sem szóltunk róla, hogy jön, de amikor távozni akart, már hatalmas tömeg várta a kapuk mögött, mindenki közös fotót és aláírást akart tőle. El lehet képzelni, mi lenne, ha most akarna meglátogatni minket...”