Dia Euro 2018: botrány Pozsonyban, megóvták a sorsolást

Vágólapra másolva!
2018.07.21. 21:15
Eredetileg Románia, Ukrajna és Üzbegisztán lett volna a magyar válogatott ellenfele a csoportkörben a cukorbetegek futsal Európa-bajnokságán Pozsonyban, azonban szombat késő este megóvták a sorsolást.


A 17 résztvevőt – korábban még sohasem indultak ennyien – három négyes és egy ötös csoportba osztották be a szombat esti sorsoláson. Eredetileg a magyar válogatott a tavalyi bukaresti Eb ezüstérmeseként a B-csoportba került a korábbi kétszeres győztes Románia, a tavalyi Eb-n anyagi okok miatt nem induló, de 2016-ban negyedik Ukrajna, valamint Üzbegisztán mellé.
A 17 résztvevőt – korábban még sohasem indultak ennyien – három négyes és egy ötös csoportba osztották be a szombat esti sorsoláson. Eredetileg a magyar válogatott a tavalyi bukaresti Eb ezüstérmeseként a B-csoportba került a korábbi kétszeres győztes Románia, a tavalyi Eb-n anyagi okok miatt nem induló, de 2016-ban negyedik Ukrajna, valamint Üzbegisztán mellé.

Ugyanakkor később a sorsolást megóvták, és egy veszekedéstől hangos megbeszélést követően szombaton késő este újra sorsoltak. Ezután a mieink az A-csoportba kerültek Lengyelország, Macedónia, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina mellé. Ez fontos változás, mert az A-csoportban lévőknek elvileg eggyel több meccset kell játszaniuk, tehát a magyar csapat rosszabbul járt.

Minden csoportból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, onnan kieséses rendszerben folytatják tovább. A vasárnapi, első meccsén Magyarország 9 órakor lép pályára Szlovénia ellen, hacsak nem történik valami ismét…

A magyar válogatott, amely sorozatban ötödik alkalommal tavaly is a döntőig jutott (a horvátoktól kikapott az aranymeccsen), ismét Hevesi Tamás irányításával vág neki a tornának. A csapat tagjai: Brondics Péter, Földvári Dániel, Gremsperger Márton, Jacsmanik Attila, Kanalas László, Méreg Máté, Nagy Roland, Pápa Sándor, Pinczés Balázs, Tövisháti Tamás.

DIA EURO 2018, POZSONY
CSOPORTKÖR
A-csoport:
MAGYARORSZÁG, Lengyelország, Macedónia, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina
B-csoport:Horvátország, Üzbegisztán, Ukrajna, Románia
C-csoport:Szlovákia, Belgium, Bulgária, Kirgizisztán
D-csoport:Oroszország, Olaszország, Egyesült Királyság, Portugália

Korábbi győztesek
2012 (rendező: Ukrajna): Horvátország
2013 (Horvátország): Magyarország
2014 (Magyarország): Románia
2015 (Románia): Románia
2016 (Bosznia-Hercegovina) Bosznia-Hercegovina
2017 (Románia): Horvátország

Legfrissebb hírek

Futsal: ismét várja a jelentkezőket a diabéteszes válogatott

Magyar válogatott
2025.03.15. 16:18

Edzősors: Hevesi Tamás lett a Budakalász vezetőedzője

Minden más foci
2024.11.06. 20:16

Fucsovics és Piros is az első fordulóban búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
2024.10.29. 22:16

Majoross Gergely: Az osztrákok nagyon jó erőkből állnak, ez a meccs sem lesz egyszerű

Jégkorong
2024.08.31. 17:18

Tollaslabda: Kőrösi Ágnes második lett a pozsonyi nyílt versenyen

Egyéb egyéni
2024.04.24. 17:09

BLSZ I: Mészöly Géza után Hevesi Tamás lett a vezetőedző

Labdarúgó NB II
2024.02.17. 08:39

Megnyerte a pozsonyi tornát a magyar női jégkorong-válogatott

Jégkorong
2024.02.10. 16:38

Egy góllal kikapott Pozsonyban a DAC

Minden más foci
2023.12.17. 17:25
Ezek is érdekelhetik