Futsal: magyar válogatottakat ünnepeltek Székelyudvarhelyen

JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)
Vágólapra másolva!
2018.06.30. 16:12
null
A 10 évvel ezelőtti magyar válogatott tagjai is jelen voltak (Fotó: Lőrincz Csaba)
A tizenöt, illetve tízéves évforduló kapcsán a Székelyudvarhely Sportklub futsalcsapatának első, valamint harmadik bajnoki aranyérmére emlékeztek péntek este a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Az eseményen a magyar futsalválogatott egykori tagjai, illetve szövetségi kapitánya is jelen voltak.

A romániai futsal első bajnokcsapata a Székelyudvarhely: az emlékezetes, 2003-as aranyérem után még kétszer ismételte meg a bravúrt a Sportklub, legutóbb éppen tíz éve. A kerek évforduló kapcsán „Kicsiben nagyok voltunk..." mottóval nagyszabású megemlékezést tartott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) a székelyudvarhelyi sportcsarnokban, s ennek során újrajátszották a 15 évvel ezelőtti Székelyudvarhely–Marosvásárhely, valamint a tíz évvel ezelőtti Székelyudvarhely–Déva finálékat is.

„Egy őrült – ő volt Jakab Zoltán edző – rátalált egy másik őrültre, vagyis rám” – vázolta röviden a kezdeteket Szász Jenő, az NSKI elnöke, aki a székelyudvarhelyi futsalsikerek éveiben a Küküllő-parti város polgármestere volt. „Egy olyan projektbe fogtunk, amire a mai napig büszke vagyok, hiszen felvettük a versenyt az ország nagyvárosaival: egy 35 ezres székely kisváros csapata háromszor lett Románia bajnoka! Hogy mi volt a siker titka? Hogy sokan hittünk benne, sokan saját kis problémáinkat félretéve feszültünk neki és taszítottuk előre a közösség szekerét, s az összefogásnak köszönhetően ismételten bebizonyosodott: kis közösségek is képesek nagy dolgokra!” – fejtette ki Szász Jenő.

A pénteki eseményen jelen voltak a 2008-as bajnokcsapat tagjai, köztük a magyarországi vendégjátékosok – Balázs Zoltán kapus, Tóth Szabolcs, Szabó Zoltán, Madarász János, Gyurcsányi Zsolt, hiányzott viszont Lódi Tamás – akikre Kozma Mihály, a Sportklub akkori edzője, magyar szövetségi kapitány felépítette a magyar futsalválogatottat.

„Sokat köszönhetünk Székelyudvarhelynek, s természetesen Székelyudvarhely is sokat köszönhet nekünk – jelentette ki Kozma Mihály, aki 220 alkalommal irányította a kispadról a magyar termlabdarúgó-válogatottat. – Akkoriban Magyarországon nem igazán voltak tőkeerős futsalklubok, az addig amatőr magyar játékosok nem tudtak megfelelő körülmények között készülni. Hatalmas lehetőséget kapott a magyar teremfoci azzal, hogy Székelyudvarhelyre igazolhattunk, hiszen itt profi körülmények fogadtak, heti nyolc-tíz edzést tarthattam, miközben hétről hétre az erős román bajnokságban is helyt kellett álljunk. A csapat, a játékosok egy csapásra népszerűek lettek, mivel az egyik magyarországi sporttelevízió közvetítette a Székelyudvarhely mérkőzéseit: a válogatott meccsei előtt egy héttel már nem lehetett jegyet kapni. A Székelyudvarhelyről hozott lendület röpített előre a brazíliai világkupa negyedik helyéig, s a vb-részvételünk is egyetlen árva gólon múlt. Szép, hasznos, eredményes volt a székelyudvarhelyi időszak” – emlékezett vissza Kozma Mihály.

A tréner a Székelyudvarhellyel a legnagyobb sikerét a tíz évvel ezelőtti bajnoki arany elhódításával érte el, illetve bejutott az UEFA Futsal Cup zágrábi elitkörébe is.

A Sportklub megszűnése után a Futsal Klub képviseli jelenleg Székelyudvarhelyt a román bajnokságban: az anyagi gondokkal küszködő együttes – amely júniusban kénytelen volt megválni két alapemberétől – a legutóbbi idényt a negyedik helyen zárta.

Legfrissebb hírek

Futsal: az Újpest kétszer egyenlített a Nyíregyháza ellen, harmadszor már nem

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 21:57

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Futsal: ismét várja a jelentkezőket a diabéteszes válogatott

Magyar válogatott
2025.03.15. 16:18

Női futsal vb-selejtező: jövő héten az olaszországi elitkör vár a válogatottra

Magyar válogatott
2025.03.14. 11:18

Futsal Eb-selejtező: Ezzel a vereséggel teljesen megváltozott a helyzetünk – Sergio Mullor

Magyar válogatott
2025.03.13. 08:31
Ezek is érdekelhetik