FFT: a drogbáró, aki örökre megváltoztatta a futballt

Vágólapra másolva!
2018.06.01. 13:46
A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő Narcos című sorozat révén is ismert Pablo Escobarnak, a világ egykor leggazdagabb bűnözőjének, a néhai kolumbiai drogbárónak a hírneve immár globális. Szenvedélye – és főleg pénze – örökre megváltoztatta a kolumbiai labdarúgást.

 

Már az is elég lehet, ha megnézzük az életét feldolgozó, Narcos című sorozat trailerét: robbannak a repülők, hullanak a miniszterek, miközben épül Escobar saját állatkertje. Azok a kolumbiaiak, akik átélték ezt az erőszakos időszakot, ma sem tudják, mit gondoljanak.

Escobar nagyon sok mindennel foglalkozott: csempészéssel, gyilkolással, robbantással, volt, hogy rakétákat lődözött. Ennek ellenére, elég valószínűtlenül, de szentként is tisztelik. Hatalmas zászlón köszön vissza arcképe annak a negyednek a bejáratánál, amit ő építtetett egy szemétdomb helyére, hogy a szegényeknek is legyen fedél a fejük felett. A szülővárosához, Medellínhez vezető út szélén tanyázó árusok szerint még mindig az ő arcképét viselő matricák fogynak a legjobban, megelőzve Hello Kittyt, Simpsonékat, sőt Jézust is. Gyerekeknek olyan album is készült, amelybe a vele kapcsolatos matricákat kell gyűjteni.

Ám nem volt még egy akkora mecénása a futballnak Dél-Amerikában, mint ő: pályákat épített, futballtornákat szervezett, gondoskodott a tehetséges fiatalokról.Alexis García, Chicho Serna, René Higuita és Pacho Maturana mind Escobar pályáin nevelkedtek, hogy később a válogatottat erősítsék.

Gyakran hallgatták áhítattal, amint Escobar beszédet mondott egy-egy megnyitón, akár egy polgármester.

„Mindenki azt susogta, ki az, aki a pályát szponzorálta. Sokat piszkálták azért, hogy drogbáró, de mi nagyon örültünk a tőle kapott pályáknak” – mondja a 101-szeres kolumbiai válogatott, Leonel Álvarez.

Escobar előtt a kolumbiai futball észrevétlen volt. Ő azonban futballnemzetté tette az országot.Kolumbiának hirtelen a futball lett a büszkesége. S ezt nem kis mértékben köszönhették a drogbáróknak. Itt sem minden rózsaszín azonban. A Nacional játékosait összehívták egy hatalmas bulira Escobar birtokára.

„A bónuszért mentek, Pablo még egy kamiont is kisorsolt köztük tombolán – emlékezett Jaime Gaviria. – Pablo nem egyszerű árucikként tekintett a játékosaira, a barátainak tartotta őket. Azt akarta, hogy boldogok legyenek. A pénznél többről volt itt szó.”

Az Escobar életútját és a kolumbiai futball felvirágoztatását célzó törekvéseit bemutató, továbbá ütős sztorikat felvonultató terjedelmes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n ide kattintva!

Legfrissebb hírek

„A kolumbiai futballban sohasem merülhet feledésbe a neve” – végső búcsút vettek Kocsis Imrétől

Minden más foci
2025.02.04. 18:27

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

Kolumbia kiütéses győzelmet aratott Chile ellen hazai pályán

Minden más foci
2024.10.16. 00:45

Hatalmas kolumbiai sorozat szakadt meg Bolívia ellen, de még így is messze volt az abszolút rekordtól

Minden más foci
2024.10.11. 14:07

Vb 2026: James minden gólban benne volt, Kolumbia legyőzte Argentínát

Minden más foci
2024.09.11. 00:46

Copa América: erőszakos cselekedet miatt letartóztatták a kolumbiai szövetség elnökét és fiát

Minden más foci
2024.07.16. 09:24

Messi megsérült, de így is Copa-győztes lett Argentína!

Minden más foci
2024.07.15. 06:09

Verekedés tört ki az Uruguay–Kolumbia meccs után, Núnez összecsapott a szurkolókkal – videó

Minden más foci
2024.07.11. 07:38
Ezek is érdekelhetik