Szlovákia: panaszt tett a bíró ellen a Slovan vezetése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 14:28
null
A szabálytalanság, amely csak sárga lapot ért (Fotó: Skslovan.com)
A Slovan Bratislava hétfőn panaszt nyújtott be a Szlovák Labdarúgó-szövetséghez Petár Kralovic játékvezető hétvégi teljesítménye miatt. A bajnoki ezüstéremért harcoló pozsonyiak 1–0-ra kikaptak Rózsahegyen, szombaton pedig sorsdöntő mérkőzést játszanak Dunaszerdahelyen.

 

 

„Petár Kralovic súlyos hibái hatással voltak a mérkőzés végkimenetelére, különösen Vukan Szavicsevics sérülésekor” – írta a Slovan hivatalos honlapja.

A klub azt nehezményezte, hogy a 21. percben Ján Maslo csak sárga lapot kapott a Szavicsevics elleni szabálytalanság miatt, noha a montenegrói középpályást le kellett cserélni azonnal, mert három bordája is eltört, és az egyik megsértette a tüdejét.

A Slovan vezetése úgy véli, a játékvezetőnek ki kellett volna állítani a vétkest, a súlyos hiba pedig befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

A pozsonyi csapat két fordulóval a bajnokság vége előtt a 3. helyen áll, szombaton pedig az egy ponttal előtte álló DAC vendégeként lép pályára Dunaszerdahelyen.

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik