Labdarúgás: NS-siker a sportújságírás ünnepén

Vágólapra másolva!
2018.05.29. 18:28
null
A három dobogós csapat (Fotó: Mravik Gusztáv)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) évenként megrendezett Hoffer-kupáján a nyomtatott Nemzeti Sport csapata végzett az első helyen, míg a második a Nemzeti Sport Online lett. A bronzérmet a házigazda kecskeméti csapat szerezte meg.



Az idei kecskeméti kongresszus keretében megrendezett hagyományos házi futballtornán két hármas csoportban, a KTE stadionjában kispályán zajlottak a mérkőzések.

A Nemzeti Sport először a rendező kecskemétieket győzte le 5–2-re, majd a Keleti régió tartalékos gárdáját verte meg 8–1-re.

A másik csoportban meglepetésre (ezt egy printes kolléga írta...) a Nemzeti Sport Online csapata végzett az élen, miután a címvédő Magyar Újságíró Válogatottal szemben 3–1-re, majd a kárpátaljaiakkal megerősített erdélyi PRESSing ellen 8–1-re nyert.

Így alakult ki a házidöntő, amelyen Arany Tamás korábbi kitűnő NB I-es játékvezetőnek nem volt sok dolga, mert rendkívül sportszerű mérkőzést vívtak a felek. Az igazi taktikai csatát hozó találkozón a rendes játékidőben 1–1 lett az eredmény, így a hétméteresek döntöttek – a nyomtatott újság dolgozói javára.

A torna legjobb játékosának a kecskeméti Marsa Leventét választották, a legjobb kapus Rác Benedek Balázs (NSO) lett, míg a gólkirályi címet a szintén az NSO-t erősítő Murányi Domonkos szerezte meg – hét találattal.

A győztes csapat névsora: Bálint Mátyás, Bobory Balázs, Csillag Péter, Deák Zsigmond, Fazekas Zoltán, Ihász Ajtony, Németh Attila, Schleinig Ádám, Szűcs András.

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport nyerte meg az idei Hoffer-kupát

Egyéb egyéni
2024.05.15. 08:15

A Nemzeti Sport nyerte el a Hoffer-kupát

Minden más foci
2023.05.23. 22:33

Hoffer-kupa: elmaradt a címvédés, 2. lett a Nemzeti Sport

Minden más foci
2022.03.22. 18:48

Hoffer-kupa: megvédte címét az NS csapata

Minden más foci
2019.05.19. 22:35

Labdarúgás: két egyeneset sem? Dehogynem, az NS-é a kupa

Minden más foci
2016.05.10. 17:59

Labdarúgás: az NSO nyerte meg a 2015-ös Hoffer-kupát

Minden más foci
2015.07.21. 16:34

A keletiek nyertek - a sportújságírók „el Clásicója”

NSO Tv Labdarúgás
2013.06.30. 08:46

Videó: a keletiek nyertek - a sportújságírók „el Clásicója”

Minden más foci
2013.06.30. 08:31
Ezek is érdekelhetik