Kína: az élvonalbeli klub szerint kacsa Wenger szerződtetése

Vágólapra másolva!
2018.05.01. 12:35
A kínai élvonalban szereplő Santung Luneng tagadja, hogy szerződtetné Arséne Wengert, aki több mint 21 év után az idény végén távozik az Arsenal vezetőedzői posztjáról.

„Meglepődtünk, amikor a világhálón olvastuk, hogy Wenger a mi klubunknál folytatja” – írta a klub a Weibo nevű kínai közösségi oldalon megjelent közleményében, hozzátéve, hogy nem hívják meg az edzőt, elégedettek a sajátjukkal.

Az élvonal második helyén álló Santung Luneng edzője jelenleg Li Hsziao-peng, aki az idény előtt távozó Felix Magath utódjaként került a kispadra.

A brit Mirror című lap néhány nappal ezelőtti értesülése szerint Wenger olyan ajánlatot kapott a kínai Szuperligából, amellyel a világ legjobban kereső edzője lehetne, évente több mint 24 millió fontot (nyolc és fél milliárd forint) keresne.

A 68 éves Wenger dolgozott már Ázsiában, hiszen a japán Nagoja Grampus Eight vezetőedzője volt, mielőtt 1996-ban az Arsenalhoz szerződött. A kínai labdarúgásban olyan tapasztalt szakemberek tevékenykedtek a közelmúltban, mint Marcello Lippi, Luiz Felipe Scolari, Fabio Capello, Sven-Göran Eriksson vagy Manuel Pellegrini.

Legfrissebb hírek

Arsene Wenger nem hiszi, hogy az Arsenal megelőzi a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.02.17. 21:09

Rivaldo fia a kínai másodosztályba igazolt – hivatalos

Minden más foci
2025.02.10. 08:18

M4 Sport – Az Év Sportolója Gála: így köszöntötte Arsene Wenger az életműdíjas Bölöni Lászlót

Minden más foci
2025.01.14. 20:14

Végleg leáldozni látszik Scolari és Lippi korábbi kínai szuperklubjának csillaga

Minden más foci
2025.01.07. 17:08

Illusztris arc a lelátón

Foci Eb 2024
2024.06.21. 16:40

Ashley Cole bekerült a Premier League Hírességek Csarnokába

Angol labdarúgás
2024.03.25. 14:27

FIFA: Haaland, De Bruyne, Stones és Bernardo Silva sem maradt FIFPro-díj nélkül

Angol labdarúgás
2024.03.08. 11:52

Eb 2024: Wenger a németektől csak pozitív meglepetést vár

Foci Eb 2024
2024.01.03. 14:35
Ezek is érdekelhetik