Felkészülés: holland döntetlen Nagyszombatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.31. 22:54
null
Stanciu tavaly is gólt szerzett a dél-amerikaiak ellen (Fotó: AFP)
A világbajnokságról lemaradó csapatok mai felkészülési mérkőzéseiken már az ősszel induló Nemzetek Ligájára gyakorolhattak: Hollandia Szlovákiába látogatott és játszott egy 1–1-es döntetlent, míg Románia Grazban fogadta Chilét és verte meg 3–2-re – a „hagyomány” szerint.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Románia–Chile 3–2 (Stanciu 13., Deac 66., Budescu 84., ill. Maripán 32., L. Reyes 52.)

Két hét híján egy évvel ezelőtt is találkozott egymással Románia és Chile – akkor a dél-amerikaiak a Konföderációs Kupára készültek –, és most a tavalyihoz kísértetiesen hasonlító mérkőzést vívtak a felek Grazban. Akkor hátrányból fordítva 3–2-re győzött Románia úgy, hogy a chileiek egy órán át emberhátrányban voltak. Ahogy most is, azzal a különbséggel, hogy keleti szomszédaink akkor 2–0-s hátrányból álltak fel, míg most 2–1-esről, miután 1–0-ra még vezettek.

Történt ugyanis, hogy a találkozó 13. percében Nicolae Stanciu góljával előnybe kerültek a románok – a Sparta Praha csatára egy éve is betalált. A 30. percben az osztrák játékvezető egyből piros lappal kiállította Nicolás Castillót, szerinte könyökölt a chilei csatár. A dél-amerikaiak azonban két perc múlva létszámhátrányban is egyenlítettek, Guillermo Maripán szerezte meg az első válogatottbeli gólját.

A második félidő elején aztán Lorenzo Reyes is megtette ugyanezt, így már a chileiek álltak jobban. Jöttek azonban a remek román cserék: előbb a 13 perce pályán lévő Ciprian Deac, majd a 18 perce beküldött Constantin Budescu révén megszerezték a győzelmet.

A románok legközelebb június 5-én a finnekkel játszanak, míg Chile egy nappal korábban a világbajnokságra készülő Szerbia ellen lép pályára.

Szlovákia–Hollandia 1–1 (Nemec 8., ill Promes 59.)

Nagyszombatba látogatott Hollandia, amely elég hamar hátrányba került a szlovákok ellen: a 8. percben Marek Hamsík felívelését Adam Nemec fejelte a kapuba. A szünetig az egyenlítés nem jött össze a vendégeknek, ám a második időben már igen. Negyedóra játék után Quincy Promes lőtt szépen a bal alsóba 22 méterről, ezzel kialakítva az 1–1-es végeredményt.

A hollandok legközelebb június 4-én Olaszország ellen játszanak felkészülési mérkőzést, a szlovákok pedig ugyanezen a napon a vb-szereplő Marokkó ellen lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Újpest döntetlent ért el az ukrán bajnokság ötödik helyezettje ellen

Labdarúgó NB I
4 órája

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
5 órája

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
8 órája

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
9 órája

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
10 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:58

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:09
Ezek is érdekelhetik