MLS: Stieber Zoltán csapattársa lehet Mario Balotelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 13:56
null
Mario Balotelli Stieber Zoltán csapattársa lesz? (Fotó: AFP)
A Sports Illustrated értesülései szerint a Stieber Zoltánt is foglalkoztató D. C. United labdarúgócsapatánál köthet ki Mario Balotelli.

 

A 27 esztendős, 33-szoros olasz válogatott Mario Balotelli 2016 nyara óta a Ligue 1-ban szereplő Nice játékosa – a korábban az Internél, a Manchester Citynél, a Milannál és a Liverpoolnál is futballozó fenegyerek Franciaországban megtáltosodott, eddigi 61 mérkőzésén 39 gólt szerzett.

Noha jó formájának köszönhetően Balotellivel kapcsolatban az elmúlt hetekben azt rebesgették, európai sztárcsapathoz igazolhat, a Sports Illustrated arról számolt be, elképzelhető, hogy a támadó az MLS-ben köt ki.

Mint olvasható, a Stieber Zoltánt is foglalkoztató D. C. United a nyáron három játékost tervez szerződtetni – az egyikük az a Mario Balotelli, akinek lejár a megállapodása a Nice-nél, így szabadon igazolható lesz. A portál úgy tudja, hogy az amerikai klub már fel is vette a kapcsolatot Balotelli ügynökével, Mino Raiolával.

Legfrissebb hírek

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik