Portugália: C. Ronaldo már csak három gólra Puskás Ferenctől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.24. 17:13
A portugál válogatott ásza, Cristiano Ronaldo az Egyiptom elleni felkészülési mérkőzésen szerzett duplájával már 81 találatnál jár a nemzeti csapatban.

Az Európa-bajnoki címvédő és világbajnoki résztvevő Portugália hátrányból fordítva 2–1-re nyert az Egyiptom elleni felkészülési mérkőzésen. A hazaiak mindkét gólját Cristiano Ronaldo szerezte a hosszabbításban, így összesen már 81 találatnál jár a nemzeti csapatban.hátrányból fordítva 2–1-re nyert az Egyiptom elleni felkészülési mérkőzésen. A hazaiak mindkét gólját Cristiano Ronaldo szerezte a hosszabbításban, így összesen már 81 találatnál jár a nemzeti csapatban.

CR ezzel a világ harmadik legjobb gólvágójának számít a válogatottakban, míg Európában második a magyar legenda, a 84 gólos Puskás Ferenc mögött.

Ronaldo hátránya tehát három találat Puskással szemben, amit minden valószínűség szerint már az idén ledolgoz. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt azt jósoltuk, hogy mérkőzésenkénti 0.5 gólos átlagát tartva ehhez két-három évre lehet szüksége – ehhez képest azóta már 10-szer volt eredményes, vagyis jóval hamarabb is összejöhet.

Ahhoz, hogy világviszonylatban is az élre kerüljön, bele kell húznia, ugyanis az iráni Ali Daei 109 góllal áll az élen.

A LEGJOBB GÓLSZERZŐK A VÁLOGATOTTBAN
NÉV, ORSZÁG
GÓLMÉRKŐZÉS
ÁTLAG

Ali Daei (Irán, 1993–2006)

109 149 0.73
Puskás Ferenc (Magyarország, 1945–1956)* 84 89 0.94
Cristiano Ronaldo (Portugália, 2003–)
81148
0.54
Godfrey Chitalu (Zambia, 1968–1980) 79 111 0.71
Husszein Szaid (Irak, 1976–1990) 78 137 0.57
Pelé (Brazília, 1957–1971) 77 92 0.84
Kocsis Sándor (Magyarország, 1948–1956) 75 68 1.10
Basar Abdullah (Kuvait, 1996–2007) 75 133 0.56
Kamamoto Kunisige (Japán, 1964–1977) 75 76 0.99
Kinna Phiri (Malawi, 1973–1981) 71 115 0.62
Madzsid Abdullah (Szaúd-Arábia, 1978–1994) 71 116 0.61
Kiatisuk Senamuang (Thaiföld, 1993–2007) 71 134 0.53
Miroslav Klose (Németország, 2001–2014) 71 137 0.52
*Puskás Ferenc 89 válogatott mérkőzéséből négyet spanyol színekben játszott (1961–1962), de azokon nem szerzett gólt.
Forrás: rsssf.com
Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
3 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
7 órája

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
14 órája

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
14 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53
Ezek is érdekelhetik