Gyász: Dani Alves elnézést kért, ha bárkit is megbántott

Vágólapra másolva!
2018.03.08. 18:45
null
Dani Alves senkit sem akart megbántani (Fotó: AFP)
Dani Alves elnézést kért azoktól, akiket esetleg megbántott a Davide Astori halála kapcsán tett kijelentésével.

 

 

A Paris Saint-Germain labdarúgócsapatát erősítő Dani Alves még a Real Madrid elleni hazai BL-mérkőzésük előtt szólalt meg a vasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt Davide Astorival kapcsolatban. A brazil játékos együttérzéséről biztosította az olasz védő szeretteit, ugyanakkor hozzátette, hogy a világban több ezer gyerek hal meg naponta különböző okokból, és ők közel sem kapnak ekkora figyelmet.

Sokan felháborodással fogadták a szavait, többek között Mario Balotelli is nemtetszésének adott hangot. A Nice olasz válogatott csatára alapvetően egyetértett Alves mondanivalójával, annak időzítésével azonban korántsem.

A PSG brazilja a Twitteren kért elnézést a szavaiért, de azért most is volt egy csípős megjegyzése.

„Ha igaz is, amit Balotelinho írt, senkit sem akartam megbántani. Olyan világban élünk, amelyben gyakran álszentnek kell lenni, hogy kivívjuk az emberek elismerését. Mindazonáltal ha valakit esetleg megbántottam, elnézést kérek” – írta Dani Alves.

 




 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47

Gyász: elhunyt Havasi Mihály, a Ferencváros egykori technikai vezetője

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 13:18

Hétfőn kísérik utolsó útjára Káposzta Benőt

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 15:09

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18
Ezek is érdekelhetik