Görögország: rendbontás miatt súlyos büntetést kapott a PAOK

Vágólapra másolva!
2018.03.05. 17:24
Szurkolói rendbontás miatt három pontot levontak a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő PAOK csapatától.

Február 25-én, vasárnap azért maradt el a PAOK–Olympiakosz rangadó, mert a vendégek vezetőedzőjét, Óscar Garcíát röviddel a kezdés előtt fejbe dobták. A kispad felé tartó spanyol szakembert egy pénztárgépszalaggal találták el úgy, hogy kórházba kellett szállítani.



A játékvezetők még két órával a tervezett kezdés után sem merészkedtek ki az öltözőből, miután mintegy ötszáz PAOK-szurkoló be akart jutni. A rendőrségnek könnygázt és kábító gránátokat kellett bevetnie a dühöngő tömeg ellen.

Hétfőn a görög szövetség fegyelmi bizottsága három pontot levont a klubtól, amely a következő két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött köteles megrendezni – ezek közül az egyik az AEK Athén elleni rangadó lesz –, és 30 ezer eurós (9.4 millió forint) pénzbüntetést is fizetnie kell.

Az elmaradt találkozó három pontját a vétlen vendégcsapat, az Olympiakosz kapta, amely ezzel megelőzte a PAOK-ot a tabellán, és a második helyre lépett.

Legfrissebb hírek

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

A Real Madrid sem tudta megállítani az Olympiakoszt a férfi kosárlabda Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.01.16. 23:54

Férfi röplabda: nagy csatában búcsúzott a MÁV Előre a Challenge-kupában

Röplabda
2024.12.17. 20:30

Lerombolták a Ferencvárost – görög visszhang a PAOK győzelme után

Európa-liga
2024.12.13. 07:53

Lemosták a Fradit – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2024.12.12. 23:59

Pascal Jansen: Ez a teljesítmény nekem is meglepetés volt

Európa-liga
2024.12.12. 22:05

Ez ma nem a Fradi estéje volt, a PAOK öt góllal győzte le a zöld-fehéreket

Európa-liga
2024.12.12. 20:38
Ezek is érdekelhetik