Teqball: Újpest–Fradi derbi az első kupa kiemelt programjaként

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 10:42
null
A Kozma, Mészöly páros megmérkőzött a ferencvárosi Lisztes, Telek párossal
Február 17-én a tatai Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban rendezték meg az I. MLSZ-Teqball Kupát. A rendezvényt nagy érdeklődés övezte, hiszen 17 csapat nevezett a versenyre.

A megnyitón felszólalt Nyilasi Tibor, az MLSZ elnökségi tagja, aki beszédében kiemelte a teqball mind felnőtt, mind pedig utánpótláskorú labdarúgókra gyakorolt pozitív hatását. Nyilasi Tibor mellett Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott is köszöntötte a résztvevőket.

Győztesként a Tatabányai FCE csapata került ki a Komáromi VSE párosa ellen vívott izgalmas és kiélezett döntőből, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig az Etei Sportegyesület duója állhatott fel.

A rendezvény kiemelt programja volt az FTC–UTE teqballderbi, amelyen igazi legendák csaptak össze. A nézők látványos küzdelmet láthattak, végül az Újpest képviseletében a Kozma István, Mészöly Géza kettős került ki győztesként a ferencvárosi Lisztes Krisztián, Telek András párossal szemben.

A díjátadó ünnepségen tiszteletüket tették a teqball feltalálói, Borsányi Gábor és Huszár Viktor. Az első három helyezettnek Khéner László, Kozma István, Mészöly Géza és Telek András adták át a nyereményeket. A rendezvény lelkesítő záróbeszédét Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője tartotta.

Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
2025.08.02. 20:29

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40
Ezek is érdekelhetik