Játékossors: döntött az UEFA, fél évre eltiltják Nasrit – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.26. 09:14
null
Samir Nasrinak sokba kerülhet a bő egy évvel korábbi kezelés (Fotó: AFP)
A BBC információi szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) meghozta a döntését Samir Nasrival kapcsolatban: az Arsenal és a Manchester City korábbi futballistájára féléves eltiltás vár, a hivatalos bejelentésre hétfőn kerülhet sor.

 

Korábban írtunk arról, hogy Nasri 2016 decemberének végén kapott infúziós kezelést: a Drip Doctors klinika állítása szerint egyliternyi immunerősítő folyadékot. Apró bökkenő, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hatályban lévő szabályai szerint hat óránként maximum 50 millilitert lehet adni aktív sportolóknak, így a spanyol doppingellenes ügynökség, az AEPSAD vizsgálatot indított a francia futballista ellen.

A botrány kiindulópontja egészen bizarr volt: hackerek állítólag feltörték Nasri Twitter-oldalát, és több képet posztoltak, amelyeken a francia játékos az említett Los Angeles-i klinikán látható. Nasri később törölte a bejegyzéseket, azt írta, a fiókját feltörték, a klinika közösségi oldalán azonban még sokáig fent volt egy kép.

Mint írták, a Sevilla akkori kölcsönjátékosa úgynevezett „védettséget megelőző, hidratáló kezelést kapott”, ám az intézmény honlapja úgy fogalmazott, ennél az eljárásnál egyliteres adagban folyik a hidratálás.

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a korábbi válogatott labdarúgó – aki legutóbb a török Antalyaspor játékosa volt, de januárban távozott a klubtól – akár négyéves eltiltásban is részesülhet, az AEPSAD végül féléves intervallum mellett döntött, amit az UEFA is jóváhagyott, s hétfőn valószínűleg be is jelenti.

Nasri a Drip Doctors klinikán (Fotó: Twitter)
Nasri a Drip Doctors klinikán (Fotó: Twitter)
Legfrissebb hírek

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33

Szoboszlai az Arsenal elleni meccs embere a Premier League honlapján

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:48
Ezek is érdekelhetik