Világfutball: a Barcelona az élen, az MU és a Spurs a dobogón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.18. 17:04
null
A Barcelona játékosai töltötték a legtöbb percet a válogatottak színeiben a pályán 2017-ben (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában a klubcsapatok válogatott játékosaival foglalkozott, a tanulmányból kiderül: 2017-ben a Barcelona lehet legbüszkébb a válogatottjaira.

 

A katalán klub 20 játékosa lépett pályára a naptári évben hazája válogatottjában, ezzel önmagában még a Juventus (22) és a Manchester United (21) mögé szorulna a Liverpoollal (20) közösen a harmadik helyre, viszont a 139 meccs és a 10846 lejátszott perc egyaránt csúcsnak számít.

A második legtöbb percet a „vörös ördögök” játékosai töltötték válogatott mezben a gyepen idén, 8927-et, a dobogóra a szintén angol Tottenham fér még fel (8608).

Az első nem topligás csapat a nicaraguai Real Estelí, amely 7648 percével megelőzi a 7. helyen álló Real Madridot is (7497).

A bajnokságok közül az angol viszi a prímet, öt szerepel a top 10-ben, 16 a top 100-ban, a németek 10, az olaszok 9 csapatot delegálnak az első száz közé. Az Egyesült Államok hatot, a CIES úgy véli, ez a rengeteg befektetett anyagi forrásnak a hatását jelzi.

A Barcelona játékosai töltötték a legtöbb percet a válogatottak színeiben a pályán 2017-ben (Fotó: CIES)
A Barcelona játékosai töltötték a legtöbb percet a válogatottak színeiben a pályán 2017-ben (Fotó: CIES)

 

Legfrissebb hírek

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
4 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik