Gyász: elhunyt az Ajax korábbi ghánai válogatott játékosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.01. 09:51
null
Abubakari Yakubu a ghánai válogatottban 16-szor lépett pályára (Fotó: AFP)
Harmincöt esztendős korában elhunyt Abubakari Yakubu, az Ajax és a Vitesse korábbi, ghánai válogatott labdarúgója.

 

Az egykori középpályás az utóbbi időben különböző betegségekkel bajlódott, halála előtt oxigénellátást kapott az egyik ghánai állami kórházban.

Yakubu 1999-ben került az Ajaxhoz, amelynek első csapatában 18 évesen mutatkozott be. Az Amszterdamban eltöltött évei során többek között Zlatan Ibrahimovic és Wesley Sneijder mellett játszhatott, két bajnoki címet és egy Holland Kupát nyert. Az Ajax a 2004–2005-ös szezonra kölcsönadta a Vitesse-nek, amely a következő nyáron végleg megvásárolta, majd 2009-ig a soraiban tudhatta.

Yakubu a ghánai válogatottban 16 alkalommal lépett pályára, tagja volt a 2006-os vb-szereplést kiharcoló csapatnak, de a világbajnoki keretbe nem került be.

Yakubu (álló sor, balról a második) többek között Ibrahimovicnak és Sneijdernek is csapattársa volt (Fotó: ad.nl)
Yakubu (álló sor, balról a második) többek között Ibrahimovicnak és Sneijdernek is csapattársa volt (Fotó: ad.nl)
Legfrissebb hírek

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
5 órája

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
Tegnap, 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
Tegnap, 16:57

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:17

Gyász: halálos baleset történt egy olasz junior kerékpárversenyen

Kerékpár
Tegnap, 9:26

Villámcsapásban elhunyt az olimpiai bronzérmes norvég síelő

Téli sportok
2025.07.16. 22:02

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik