PSG: Mbappé után újabb kulcsfigurát „rabolnának” el Monacóból?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 11:06
A Foot Mercato úgy tudja, hogy a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain újabb kulcsfigurát készül elcsábítani a rivális AS Monacótól.

Mint azt a portál írja, ezúttal egyáltalán nem futballistáról van szó – a párizsi klub vezetősége a hírek szerint a jelenlegi meggyőző eredmények ellenére sem számol hosszú távon Unai Emery vezetőedzővel, a helyére pedig a kiszemelt nem más, mint a rivális Monaco trénere, Leonardo Jardim. Unai Emery vezetőedzővel, a helyére pedig a kiszemelt nem más, mint a rivális Monaco trénere, Leonardo Jardim.

A 43 éves portugál szakember 2014 nyarán vette át a hercegségbeliek irányítását, amellyel az előző szezonban némileg meglepetésre megnyerte a francia bajnokságot, emellett csapata a Bajnokok Ligájában is egészen az elődöntőig menetelt.

Arról, hogy a PSG mikortól számolna Jardimmal, a Foot Mercato nem számol be – a vezetőedzőnek 2020 nyaráig szól a megállapodása a Monacóval, így a párizsiaknak nem lenne egyszerű dolguk, ha az említett időpontnál korábban magukhoz szeretnék csábítani a portugált.

Nem ez lenne az első meghökkentő mozgás a két klub között: 2017 nyarán Kylian Mbappé szerződött Monacóból Párizsba, az a transzfer a PSG-nek mintegy 150 millió eurójába került.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30
Ezek is érdekelhetik