Norvégia: a női futballisták nem győznek hálálkodni a férfiaknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.08. 19:18
A Norvég Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a jövőben a női válogatott tagjai ugyanannyi pénzt kapnak a nemzeti csapatban való szereplésért, mint a férfiak.

A hölgyeknek eddig 3.1 millió koronát fizetett a válogatottbeli szereplésért a norvég szövetség, ezek után azonban ennek csaknem a kétszeresét, 6 millió koronát kapnak majd a női nemzeti csapat játékosai. Ez az összeg tartalmazza azt az 550 ezer koronát is, ami a férfiválogatott tagjainak járna a reklámtevékenységeikért, csakhogy az urak felajánlották ezt a nőknek.

„Lehet, hogy ez a gesztus számotokra apróság és teljesen természetes, de nekünk rengeteget jelent. Legszívesebben mindannyiótokat átölelném. Köszönjük, hogy megtettétek ezt a női sportolókért” – hálálkodott az Instagramon Caroline Graham Hansen, a Wolfsburg támadója.

Hasonló ügyben tárgyalások folynak Dániában is, ahol a férfiválogatott éves szinten 60 ezer fontot felajánlott a hölgyeknek, hogy segítsék fedezni a kiadásaikat.

 



 

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
2025.09.10. 11:47

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37
Ezek is érdekelhetik