MLS: Kaká fontos bejelentése – tényleg visszavonul?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 20:56
null
Kaká bejelentette, nem marad Orlandóban (Fotó: orlandocitysc.com)
Mint azt korábban jeleztük, az Orlando City játékosa, Kaká nemrégiben azt nyilatkozta, már nem élvezi annyira a játékot, mint korábban, illetve fizikai fájdalmai is vannak – gyakorlatilag kilátásba helyezte visszavonulását. Most újabb erre utaló információt jelentett be sajtótájékoztató keretében.

 

A 35 éves brazil játékos ugyanis arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy nem hosszabbítja meg az Orlando Cityvel kötött, 2017. december 31-én lejáró szerződését – fő indokként a családjától való elszeparáltságot, valamint az új kihívásra való vágyat hozta fel a Milan és a Real Madrid korábbi klasszisa.

A visszavonulás tényét viszont – egyelőre? – nem jelentette be, ahogy jövőjéről sem árult el konkrétumokat a világbajnok, BL-győztes futballista. Azt azonban megemlítette: elképzelhetőnek tartja, hogy valamilyen beosztásban visszatér Orlandóba, hiszen jól érezte magát, „máshol egy játékos volt, itt egy barát.”

Kaká utoljára vasárnap, hazai pályán, a Columbus Crew elleni találkozón léphet pályára Orlando-mezben – az azt követő, Philadelphiában esedékes mérkőzésre már nem utazik el.

Ő az utolsó játékos, aki Aranylabdát nyert (2007-ben), és nem Cristiano Ronaldónak vagy Lionel Messinek hívják.



Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34
Ezek is érdekelhetik