MLS: Hiányozni fogtok, srácok! – Kaká elbúcsúzott Orlandótól

Vágólapra másolva!
2017.10.16. 13:24
null
Kaká elbúcsúzott az MLS-től (Fotó: Instagram)
Elbúcsúzott a hazai közönségtől Kaká, az Orlando City 92-szeres brazil válogatott játékosa, aki már korábban bejelentette, hogy a szezon végén távozik klubjától. A floridaiak a Keleti főcsoport utolsó előtti helyén állnak, azaz lemaradtak a playoffról. Az alapszakasz utolsó fordulójában Kaká már nem utazik el csapatával a Philadelphia Union elleni mérkőzésre.

Vereséggel búcsúzott el az észak-amerikai profi futballbajnokságtól Kaká, az Orlando City világbajnok játékosa. A floridai csapat az alapszakasz utolsó előtti körében hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Columbus Crew-tól.

A brazil klasszis megkönnyezte utolsó mérkőzését, majd megköszönte az Orlando-szurkolóknak azt a támogatást és szeretetet, amivel a hároméves tartózkodása alatt elhalmozták.

„Ez egy különleges nap volt a számomra, mert végig az elmúlt három évre emlékeztem. Most már csak a köszönet van hátra. Hiányozni fogtok, srácok, én pedig örökre Oroszlán maradok” – utalt a klub becenevére.

A csapat edzője, Jason Kreis elárulta, szívességet kért játékosaitól, hogy társukat szépen búcsúztathassák, éppen ezért a vereséget csalódásként élte meg.

A 35 éves klasszis a Milan és a Real Madrid után igazolt Orlandóba, ahol 2015-ben 28, 2016-ban 24 meccsen szerzett egyaránt kilenc gólt. A jelenleg is zajló szezonban 23 meccsen hatszor volt eredményes.

Kaká hetekkel korábban már jelezte, lejáró szerződését nem kívánja megújítani. De azt nem árulta el, hogy végleg visszavonul, vagy vannak még tervei. „A család nagyon fontos számomra, éppen ezért rendkívül nehéz a gyermekeimtől távol, egy másik országban élni. Szükségem van új kihívásra és motivációra” – mondta.

Legfrissebb hírek

Kikapott Svédországtól a Kincsem Parkban a magyar amerikaifutball-válogatott

Amerikai sportok
4 órája

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16
Ezek is érdekelhetik