Labdarúgás: a Pancho Arénában még nem volt ennél barátságosabb meccs

F. ZS.F. ZS.
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 15:13
Katolikus papok és protestáns lelkészek csaptak össze a Pancho Arénában vasárnap délután. A reformáció ötszázadik évfordulóján rendezett labdarúgó-mérkőzés a katolikusok négygólos győzelmével végződött.

A lelkészek és papok focimeccsétől barátságosabb találkozót aligha láttak még a szurkolók. Már az első perctől kitűnt, hogy a két csapat játékosait sokkal több köti össze, mint ami szétválasztja, hiszen mindannyian keresztények. A katolikusoknak eszük ágában sem volt revansot venni az ötszáz évvel ezelőtti egyházszakadásért, mégis négyet rámoltak be a protestánsok kapujába, míg ellenfelüknek egyszer sem sikerült betalálnia.

A gólokból kettőt Magyar Richárd, kettőt pedig Barazsuly István atya, a mezőny legjobbja szerzett. A csatár szerényen úgy nyilatkozott, nem érdemelte meg a legjobbnak járó címet, mert a győzelem a csapategységnek köszönhető.

Az egységről szóló gondolatot megerősítette a katolikusok edzője, Bánki József is, aki kimondta a foci örök igazságát: a helyzeteket be kell lőni.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
10 órája

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07
Ezek is érdekelhetik