Románia: távozott a német szövetségi kapitány – hivatalos

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2017.09.14. 18:49
null
Daumban nem bíztak a románok, csütörtökön a menesztésének feltételeiről is megegyeztek (Fotó: AFP, archív)
Csütörtökön menesztette Christoph Daum szövetségi kapitányt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

 

Az FRF technikai bizottsága hétfőn 12:2 arányban a német edző marasztalása ellen szavazott. Razvan Burleanu, az FRF elnöke és Daum csütörtökön egyezett meg az eredetileg az év végén lejáró szerződés felbontásáról – áll a szövetség hivatalos közleményében.

Daum 2016 nyarától töltötte be a szövetségi kapitányi tisztséget, 10 mérkőzésen 3-3 győzelmet és döntetlent, valamint 4 vereséget jegyzett a román válogatottal, és a 2018-as világbajnokságra való kijutási esélyeket már a selejtező utolsó két fordulója előtt elvesztette.

Bár az FRF már a hét végéig ki szerette volna nevezni az új szövetségi kapitányt, hogy a külföldön szereplő futballistáknak már az ő javaslatára postázzák a meghívókat a Kazahsztán és Dánia elleni októberi vb-selejtezőkre, várhatóan még egy hétig elhúzódnak a tárgyalások.

Burleanu első számú jelöltje, Dan Petrescu ugyanis elutasította a felkérést, mondván, inkább kolozsvári klubjánál folytatja a nyáron megkezdett munkát: a CFR ugyanis kilenc forduló után négypontos előnnyel vezet a Liga 1-ben. A fanatik.ro portál értesülései szerint ugyanakkor Petrescu számára anyagilag is visszalépés lett volna a szövetségnek dolgozni, és távozása esetén a CFR-nek is vissza kellene térítenie a nyáron, szerződése aláírásakor felvett félmillió eurót.

Mivel újabb külföldi kapitányról hallani sem akar a szövetség, az olasz Walter Zenga is kiesett a jelöltek közül, annak ellenére, hogy jól ismeri a román futballt és a nyelvet is beszéli.

Jelenleg a Dinamo edzője, Cosmin Contra tűnik a legesélyesebbnek, de képben van még Mircea Rednic (Mouscron) és a jelenleg csapat nélküli Ioan Andone is.

A technikai bizottság legtöbb tagja által javasolt Gheorghe Hagit (Viitorul) nem érdekli az újabb szövetségi kapitányi munka (2001-ben öt hónapig már betöltötte az állást), míg az egy évtizede az arab világban dolgozó Cosmin Olaroiut nem tudja megfizetni az FRF.

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Összejöhet az UEFA rémálma, történelmi zakóra is szükség lehet San Marino pótselejtezős szerepléséhez

Foci vb 2026
2025.10.13. 11:59

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Az angol válogatott a 70. győzelmét aratta Wales felett

Angol labdarúgás
2025.10.09. 23:06

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00

Futsal: Hadnagy István szerint taktikailag és fizikailag is jó a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.09.15. 12:18

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2025.09.14. 12:12
Ezek is érdekelhetik