Átigazolások: az UEFA vizsgálatot indított a PSG ellen

Vágólapra másolva!
2017.09.01. 20:31
null
Mbappét egyelőre csak kölcsönvette a PSG (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított a Paris Saint-Germain ellen, hogy kiderüljön, a francia klub betartotta-e a pénzügyi fair play szabályait.

A párizsiak augusztus elején világrekordot jelentő 222 millió euróért szerezték meg a brazil Neymart az FC Barcelonától, majd a hónap végén átigazolták Kylian Mbappét az AS Monacótól 180 millió euróért, amellyel a francia tinédzser minden idők második legdrágább játékosa lett Neymar után.

„A vizsgálat a klub rekordigazolásaira fókuszál” – olvasható az UEFA pénteki közleményében.

Az FC Barcelonának nem állt szándékában elengedni a 25 éves Neymart, aki így kénytelen volt a szerződése záradékában szereplő 222 millió eurós kivásárlási árra hivatkozni, s azt – valószínűleg új klubja segítségével – rendezni.

A katari tulajdonban lévő PSG a mostani szezonra Mbappét kölcsönbe szerezte meg, majd végleg megvásárolja a válogatott szélsőt. A párizsi klub ezzel a megoldással éppen azt igyekszik elérni, hogy kevésbé legyen kitéve az UEFA szankcióinak a pénzügyi fair play szabályzat megsértése miatt.

A pénzügyi fair play az UEFA szándéka szerint „az európai klubfutball pénzügyi rendszerének egészséges működését" szolgálja, 2011 óta él és az UEFA által szervezett sorozatokban részt vevő kluboknak mutat irányt. Amennyiben az érintettek nem tartják be a feltételeket, büntetésre számíthatnak, ami akár kizárás is lehet.

Ez a szabályzat a kiadások és bevételek arányát szabályozza. Szezononként 5 millió euróval többet költhet egy klub annál, mint amennyi a bevétele a 2015 és 2018 közötti ciklusban. Ezt a deficitkeretet ugyanakkor túl lehet lépni úgy, hogy a tulajdonos vagy egy támogatócsoport közvetlenül kifizeti az összeget – ezzel kívánja az UEFA megakadályozni, hogy óriási adósságok halmozódjanak fel. A három idényre összesen 30 millió euró a túllépés felső határa – a stadionépítésekre, az utánpótlásra és a női futballra költött pénzek ebbe nem számítanak bele.

Legfrissebb hírek

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
5 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:26

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
2025.08.18. 21:03

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2025.08.18. 07:00

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34
Ezek is érdekelhetik