Női Eb: Hollandia története során először aranyérmes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.06. 18:59
null
Először szerezték meg az Eb-trófeát a holland hölgyek (Fotó: AFP)
A Hollandiában zajló női Európa-bajnokság döntőjében a házigazda hollandok 4–2-re legyőzték Dániát.


Hollandia női válogatottja először nyerte meg a kontinensviadalt. Az eddigi legjobb eredménye 2009-ből származik, amikor a finnországi tornán az elődöntőig menetelt.

A finálénak a Twente stadionja, a De Grolsch Veste adott otthon, s a helyi beszámolók szerint telt ház, azaz nagyjából 30 ezer néző fogadta a résztvevőket. A dánok hamar vezetést szereztek, ám Hollandia fordított. Dánia a szünet előtt egyenlített, az oranje azonban a második félidőben eldöntötte a mérkőzést. A májusban a Bayern Münchentől az Arsenalba szerződő holland Vivianne Miedema duplázott. Érdekesség, Miedema mind a négy, tornán szerzett gólját az egyenes kieséses szakaszban szerezte.

Dánia először jutott el a finálééig. 1991-ben és 1993-ban bronzérmes lett, 1984-ben, 2001-ben és 2013-ban az elődöntő jelentette számára a végállomást.

Négynél több gólt csak Németország szerzett Európa-bajnoki döntőben. A németek 2009-ben 6–2-re kiütötték az angolokat.

A gólkirályi címet az angol Jodie Taylor (Arsenal) érdemelte ki öt találattal. Anglia a legjobb négy között épp Hollandiával szemben búcsúzott. A torna legjobb játékosának a Barcelonát erősítő holland Lieke Martenst választották meg.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, HOLLANDIA
DÖNTŐ

Hollandia–Dánia 4–2 (Miedema 10., 89., Martens 28., Spitse 51., ill. Nadim 6. – 11-esből, Harder 33.)

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37
Ezek is érdekelhetik