Ligue 1: Mbappé nem edzhet a Monacóval – közelebb a PSG-hez?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.21. 10:38
null
Mbappé (balra) már a kispadra sem ülhet le (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Kylian Mbappé, a Monaco 18 éves támadója kimaradt csapata pénteki, Metz elleni bajnokiján a keretből – és mára az is kiderült, hogy miért nem adott lehetőséget Leonardo Jardim, a Monaco vezetőedzője a már csak a PSG által csábított csatárnak.

 

A L’Équipe beszámolója szerint ugyanis Mbappé múlt hét kedd óta nem látogathatja a hercegségbeli csapat edzéseit, miután összebalhézott csapattársával, Andrea Raggival. Noha a két játékos közötti nézetkülönbség hátterét igyekszik a klub hétpecsétes titokként kezelni, a történtek után egyre valószínűbb, hogy Mbappé többet nem lép pályára a Monacóban.

A csatár ugyanis a nyári átigazolási piac egyik legfelkapottabb szereplője, akit korábban többek között az Arsenallal, a Liverpoollal és a Real Madriddal is összeboronálták, ám egyre valószínűbb, hogy a PSG-ben folytatja a pályafutását.

A vasárnap este Neymar vezérletével a Toulouse-t 6–2-re legyőző fővárosiak nagyjából 180 millió eurót fizetnének a támadóért, aki ezzel a brazil klasszis mögött a világ második legdrágább játékosa lehetne.

Francia lapértesülések szerint, ha létrejön Mbappé párizsi átigazolása, akkor a fiatal tehetség öt évre szóló szerződést írhat alá a PSG-nél.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30
Ezek is érdekelhetik