Ligue 1: tíz emberrel négyet vágott a gálázó PSG

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.20. 22:58
null
Neymar (kékben) ellenállhatatlanul futballozott (Fotó: AFP)
A PSG-ben először lépett pályára hazai pályán a brazil Neymar, aki két gólja mellett két gólpasszt is jegyzett a Toulouse 6–2-es legyőzése során, amely sikerével a PSG a táblázat élére ugrott. Az utolsó húsz percre emberhátrányba került a fővárosi gárda, ám csak ekkor szakadt ki igazán a gólzsák a párizsiaknál.

FRANCIA LIGUE 1
3. FORDULÓ

PSG–Toulouse 6–2 (Neymar 31., 92., Rabiot 35., Cavani 74. –11-esből, Pastore 82., Kurzawa 84. ill. Gradel 18., Julien 78.)

Először lépett pályára hazai környezetben a PSG, amióta bejelentette, hogy a csapat francia válogatott középpályása, Blaise Matuidi a Juventusban folytatja a pályafutását – a párizsiaknál 295 tétmeccsen pályára lépő 30 éves játékos a Toulouse elleni mérkőzés előtt lehetőséget kapott a klubtól, hogy elköszönjön társaitól és a közönségtől.

A Matuidi nélküli első otthoni bajnoki tán egy új korszak kezdete is lehet a fővárosi piros-kékeknél, hiszen első alkalommal futott ki a PSG játékosaként a Parc des Princes gyepére a világ legdrágább labdarúgója, a Barcelonától augusztus elején 222 millió euróért szerződtetett Neymar.

A brazil hamar igazolta is, miért volt érdemes kifizetni érte jókora összeget, hiszen az első két helyzet egyaránt az ő nevéhez fűződött: a 10. percben egy megpattanó lövéssel veszélyeztetett, néhány perccel később pedig egy gyors támadás végén 15 méterről leadott lökete a felső lécen megpattanva szállt a kapu fölé.

Úgy tűnt tehát, hogy csak idő kérdése, mikor szerzi meg a vezetést a Paris Saint-Germain, mégis a Toulouse került előnybe, amikor 18 perc játék után Max Gradel egy jobbról beadott labdát 14 méterről kapásból belsőzött a kapuba.

A PSG és Neymar rövid idő után magához tért, amit utóbbi újabb kapufával jelzett. A 30. percben már nem segített a kapufa sem a vendégeken: Neymar egy rövidebb szóló után sarokkal Adrien Rabiot elé tolta a labdát, majd jó érzékkel megindult középre, így tökéletes ütemben érkezett a 3-szoros francia válogatott lövése utáni kipattanóra és könnyen passzolt az üres kapuba.

Néhány perccel később aztán maga Rabiot is feliratkozott a góllövők listájára, amikor kényszerítőzött Neymarral, majd 22 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Ezzel a PSG fordított, a világ legdrágább játékosa meg máris lemásolta az előző körben a Guingamp otthonában nyújtott teljesítményét: gól és gólpassz.

A szünetig aztán még Edinson Cavani is betalált, de Amaury Delerue játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot, így 2–1-es párizsi vezetés mellett mentek pihenni a csapatok.

A második félidőt meglehetősen álmosan kezdték a felek, az első lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor Andy Delort kísérleténél Presnel Kimpembe a gólvonalról mentett, ám ezt az egy momentumot leszámítva az első bő húsz percben jószerivel csak a cseréket írhattuk fel az említésre méltó események közé.

A 70. percben aztán gyökeresen megváltozott a játék képe, amikor Marco Verratti megkapta a második sárga lapját és vele a pirosat is – alább pedig jól látható, hogy Thiago Silva hogyan igyekezett elejét venni a kiállított csapattárs további reklamációjának.

Delerue játékvezető néhány perccel később mintha kárpótolni szerette volna a hazaiakat a talán kissé szigorúan kiosztott második sárga miatt: Neymar esett el Delort mellett a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Cavani értékesítette – harmadik bajnokiján a harmadik gólját szerezte az uruguayi támadó.

Noha a vendégek csapatkapitánya, Christopher Julien a 78. percben szépített és visszaállította az egygólos különbséget, az utolsó tíz percre alaposan felpörgött a PSG. Előbb a csereként beállt Javier Pastore lágy tekerése, majd Neymar szöglete után Layvin Kurzawa akrobatikus mozdulattal meglőtt labdája talált utat a Toulouse kapujába.

A végén Neymar tette fel a koronát a teljesítményére, amikor a komplett vendégvédelmen áthámozta magát a tizenhatoson belül, és lapos lövésével beállította a 6–2-es végeredményt.

Ezzel a PSG sorozatban a hatodik bajnokiján maradt veretlen (ebből három jut az új idényre), és hibátlan mérleggel a bajnoki tabella élére ugrott.

FRANCIA LIGUE 1
3. FORDULÓ

PSG–Toulouse 6–2 (Neymar 31., 92., Rabiot 35., Cavani 74. –11-esből, Pastore 82., Kurzawa 84., ill. Gradel 18., Julien 78.)

A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
Lyon–Bordeaux 3–3
(Fekir 11., Tete 23., B. Traoré 74., ill. Malcom 41., 91., Lerager 88.)
Metz–Monaco 0–1(Falcao 78.)
Montpellier–Strasbourg 1–1
(Congre 73., ill. Szaadi 24.)
Nice–Guingamp 2–0
(Plea 45., Walter 47.)
Rennes–Dijon 2–2 (Mubele 14., 46., ill. Kvon Csang Hun 51., Tavares 91. – 11-esből)
Saint-Étienne–Amiens 3–0 (Bamba 13. – 11-esből, Dabo 41., 67. – az elsőt 11-esből)
Troyes–Nantes 0–1 (E. Sala 81.)
Lille–Caen 0–2 (D. Da Silva 5., Santini 69.)
Marseille–Angers SCO 1–1 (N'jie 17., ill. Ekambi 70.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paris SG 3 3 11–2 +9 9
2. Monaco 3 3 8–3 +5 9
3. Saint-Étienne 3 3 5–0 +5 9
4. Lyon 3 2 1 9–4 +5 7
5. Marseille 3 2 1 5–1 +4 7
6. Bordeaux 3 1 2 7–5 +2 5
7. Angers 3 1 2 5–3 +2 5
8. Troyes 3 1 1 1 3–3 0 4
9. Montpellier 3 1 1 1 2–2 0 4
10. Strasbourg 3 1 1 1 4–5 –1 4
11. Nice 3 1 2 3–3 0 3
12. Caen 3 1 2 2–2 0 3
13. Lille 3 1 2 3–5 –2 3
14. Guingamp 3 1 2 3–6 –3 3
15. Nantes 3 1 2 1–4 –3 3
16. Toulouse 3 1 2 5–9 –4 3
17. Rennes 3 2 1 4–5 –1 2
18. Dijon 3 1 2 3–9 –6 1
19. Metz 3 3 1–6 –5 0
20. Amiens 3 3 0–7 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik