Fotó: bemutatkozott a Lendva magyar vezetősége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.04. 07:46
null
Az egybegyűltek mindent megtudhattak a következő szezonról
Megtartotta idényeleji sajtótájékoztatóját a szlovén másodosztályú labdarúgó-bajnokságra készülő NK Nafta Lendava (Lendva).

A Zalaegerszeg és a Lendva korábban is gyakorta játszott egymással tesztmérkőzéseket, illetve szakmai téren is segítette egymást. Most minden eddiginél jelentősebb a munkakapcsolat.

Végh Gábor, a ZTE FC többségi tulajdonosa a szlovén másodosztályba felkerülő egyesület elnöki tisztségét is betölti, és ezzel egy időben Kocsárdi Gergelyt klubigazgatónak nevezte ki.

„Próbáljuk fejleszteni a lendvai klubot, de a felnőttek mellett párhuzamosan a helyi akadémia működtetése is a feladatom közé tartozik – mondta korábban Kocsárdi Gergely, aki labdarúgóként Magyarországon kizárólag a ZTE-ben futballozott, 458 NB I-es bajnokin 15 gólt szerzett, illetve a 2007–2008-as kiírás őszi szezonjában a Nafta Lendavában is szerepelt. – A szlovén másodosztály augusztus hatodikán kibővített, tizenhat csapatos mezőnnyel rajtol, nincs sok időnk az erősítésre, márpedig az első évben a bennmaradás a célunk. Idővel a szakmai kapcsolat erősítése is feladat lesz a ZTE és a lendvai klub között, sőt elképzelhető, hogy már a jelenlegi szezonban is kölcsönjátékosok érkezhetnek Zalaegerszegről.”

Legfrissebb hírek

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Guardiola: Senki nem hisz nekem, de hihetetlenül optimista és pozitív vagyok

Angol labdarúgás
2025.09.26. 15:51

Súlyos sérültet jelentett be Arne Slot, aki nem büntette meg Ekitikét

Angol labdarúgás
2025.09.26. 13:21

Mourinho: Nem veszíthetünk úgy, mint két nappal ezelőtt

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 17:45

Tóth Barna: Pakson álmodtam először arról, hogy válogatott lehetek

Magyar válogatott
2025.09.03. 09:57

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
2025.08.22. 15:26

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik