UEFA: Platini eltiltását a svájci bíróság is helybenhagyta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 19:02
A svájci legfelsőbb bíróság elutasította Michel Platininek, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) volt elnökének a keresetét, melyet négyéves eltiltása eltörléséért nyújtott be.

A svájci szövetségi bíróság ezzel egyszersmind helybenhagyta a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) korábbi határozatát.

A játékosként háromszoros aranylabdás és Európa-bajnok Platinit eredetileg nyolc évre tiltotta el a nemzetközi szövetség (FIFA) összeférhetetlenség és „hűtlen kezelés” miatt, konkrétan azért, mert Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott neki. A svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA-elnök, FIFA-alelnök. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.

Fellebbezés után előbb hat évre csökkentették, majd a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tavaly májusban hatról négyre mérsékelte a felmentésért folyamodó francia sportvezető eltiltását. Akkor szóban lemondott a posztjáról, a szeptemberi athéni UEFA-kongresszuson pedig ezt hivatalosan is megtette.

Platinivel együtt Blattert is eltiltotta annak idején a FIFA etikai bizottsága, s neki is később hat esztendőre csökkent a büntetése, melyet a CAS decemberben helybenhagyott.

Legfrissebb hírek

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04
Ezek is érdekelhetik