Női Eb: 6–0 után 2–0 – Anglia fél lábbal a nyolc között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.23. 23:03
null
Az angol válogatott matematikailag még nem, de gyakorlatilag már bejutott a legjobb nyolc közé (Fotó: AFP)
Az angol női labdarúgó-válogatott 2–0-ra megverte Spanyolországot az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé a Hollandiában zajló kontinensviadalon. A kvartett másik mérkőzésén a portugálok először nyertek Eb-meccset történetük során.

 

Az angolok Francesca Kirby révén már a második percben megszerezték a vezetést a hozzájuk hasonlóan három ponttal kezdő spanyolok ellen, aztán nem sokkal később Millie Bright is betalált, de az ő fejes gólját a játékvezető les címén jogtalanul érvénytelenítette. Az eredmény ezután sokáig nem változott, majd a 85. percben érkezett Jodie Taylor, az Európa-bajnokságok históriájának harmadik triplázója, aki újabb góljával végleg eldöntötte a meccset, és már négy találatnál jár az idei Eb-n.

A 2015-ös világbajnokságon bronzérmet szerző angol válogatott így visszavágott a spanyoloknak a 2013-as kontinenstorna csoportkörében elszenvedett vereségért, és nagy lépést tett a negyeddöntő felé.

A csoport másik mérkőzésén a portugálok Kulcsár Katalin játékvezetése mellett 2–1-re felülmúlták a skótokat, ezzel megszerezték történetük első Európa-bajnoki győzelmét. Az ibériai válogatott győztes gólját szerző, csereként beálló Ana Leitének ez alkalommal alig két percre, összességében viszont több mint 40 meccsre volt szüksége az első válogatottbeli találatához.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, HOLLANDIA
Csoportkör, 2. forduló
D-csoport
Skócia–Portugália 1–2
(Cuthbert 68., ill. C. Mendes 27., Leite 72.)
Anglia–Spanyolország 2–0 (Kirby 2., J. Taylor 85.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 2 2 8–0 +8 6
2. Spanyolország 2 1 1 2–2 0 3
3. Portugália 2 1 1 2–3 –1 3
4. Skócia 2 2 1–8 –7 0

 

Legfrissebb hírek

C. Ronaldo pocsék lövőformában – szombaton egy mutatóban jobbak voltunk a portugáloknál

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:21

Európai vb-selejtezők: egy lépésre a kijutástól Hollandia, nyertek a skótok, Feröeren botlottak a csehek

Foci vb 2026
2025.10.12. 20:08

Szoboszlaiék másfél éve nem nyertek a Puskás Arénában – itt az idő!

Magyar válogatott
2025.10.11. 08:11

Csaknem egy éve nem játszott az Atlético Madrid korábbi kiváló csatára

Spanyol labdarúgás
2025.10.07. 17:19

Gálázva jutott tovább az ETO és a DVTK a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 21:25

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
2025.09.29. 06:34

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Három hónappal a kinevezése után távozott a Magyar Kupa-győztes edzője

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 14:45
Ezek is érdekelhetik