Videó: a kapus elkésett, csúnya lábtörés lett a vége

Vágólapra másolva!
2017.06.13. 17:28
Láttunk már néhány brutális lábtörést a futballpályákon, de sajnos egy újabb esetről is beszámolhatunk. A norvég harmadosztályban, a YMCA és az Asker összecsapásán 3–2-es vendég vezetésnél a hazaiak játékosa, Yassin Rfiffi rástartolt egy indításra, azonban Kenneth Udjus, az Asker kapusa is szerette volna elérni a labdát. Rfiffi átemelte a labdát Udjus fölött, a kapus egy ütemmel később érkezett a kelleténél, és ráesett a hazai játékos lábára, ami két helyen is eltört.

Az Asker kapusa egyből látta, hogy nagy a baj, fogta a fejét – eközben a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. A mérkőzés után elmondta: nagyon sajnálja az esetet.

„Ez olyan szörnyű, amennyire csak lehet. Fájdalmas volt nézni – nyilatkozott Udjus a norvég TV2-nek. – Nem láttam az esetről készült videót, de így is sokkoló, ami történt. Nagyon sajnálom, természetesen nem szándékosan okoztam sérülést.”

„Korábban is előfordult már edzéseken és mérkőzéseken, hogy elkéstem, de sosem volt belőle ekkora gond. A lába már a földön volt, én pedig mindent elrontottam a rossz időzítéssel.”

A súlyosan megsérülő Rfiffit azonnal kórházba szállították, műtétre is előjegyezték. Érdekesség, hogy a kiállított Udjus helyét elfoglaló cserekapus, Andreas Vedeler első labdaérintésével kivédte a megítélt tizenegyest, ám később egyenlített a hazai csapat, így 3–3-mas döntetlennel ért véget a találkozó.

A videót csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07
Ezek is érdekelhetik